József Attila: Óda

Hirdetés

Jöjjön József Attila: Óda verse.

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz –
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Hirdetés

Nézem a hegyek sörényét –
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
– amint elfut a Szinva-patak –
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!…

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját –
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált –
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!…

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

Köszönjük, hogy elolvastad József Attila költeményét.
Mi a véleményed az Óda című írásról?

Írd meg kommentbe!

József Attila: Óda elemzés

József Attilát magánéletében szinte mindvégig a hiány kísérte: ami másoknak, „mindenkinek” megadatott (gyerekkori védettség, állás, házasság, saját család), azt neki nélkülöznie kellett. Élettervét a szerelemben sem tudta megvalósítani.

Az Óda(1933) egy lillafüredi írókongresszuson keletkezett, egy friss, futó ismeretség nyomán lobbant fel a hirtelen szenvedély. Ha öntudatlanul is talán, de többéves készülődés előzte meg ezt a művet. A nagy szintézisversek sorába illik. A Téli éjszakatípusú versekkel mutat rokonságot mind a versforma, mind a szerkezet, mind a gondolati anyag szerkezete.

A vers indítása ezúttal is a szemlélődő költőt mutatja a tájban, s ez a táj most egyértelműen harmonikus, nappali és nyarat idéző. Az első sorok jelzői (csillámló, ifjú, könnyű, kedves) mintegy előlegezik azt, ami a 2. szakaszban kibomlik: a táj minden eleme a szeretett lény képét villantja fel. Azét, aki nincs jelen, aki eltávozott, de a nyarat is ifjúvá, a vacsorát is kedvessé változtatja. – írja a Sulinet anyaga, a teljes verselemzésért klikk.

Az erettsegi.com így ir a költeményről:

1933-ban József Attila Lillafüreden vett részt az IGE (Írók Gazdasági Egyesülete) kongresszusán. Itt kötött ismeretséget egy nővel, akinek a személye az Óda megírását ihlete. A mű nagy szintézisversek sorába illik. A verset a beteljesülő szerelem, a harmonikus emberi kapcsolat alkotásaként szokás emlegetni. Ha figyelmesen olvassuk a művet, akkor belátjuk, hogy a szerelem beteljesülése, a kapcsolat csak a képzelet síkján válik valóságossá. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az óda ennyire általános érvényű legyen, hogy általában az emberi szerelem legyen a tárgya.

József Attila Óda című verse így hangzik angolul.

 

The post József Attila: Óda appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mondd el a véleményed

Juhász Gyula: Szerelem?

Benedek Elek: Húsvéti ének