Juhász Ferenc: Ady Endre utolsó fényképe
Fáj az istent roncsokban látni,
a kozmosz-szívűt a művén merengni.
Így nem pusztulhat el akárki,
kalapján hervadó virággal.
Sárkány üvöltés és madárdal,
kén-erdő, jég-kűrt, lét-alkonyi zsoltár:
csak ennyi volnál, ennyi?
Vén saskeselyű gubbaszt a szirten,
a tolla rongyos, a csőre csorba.
Nagy repülések, uramisten!
Már összebékül a halállal,
zúzott ágyékkal, vénült szájjal.
Az ércköves űr földre nyomja,
ott liheg leomolva
Zord isten-rózsa a semmi kertjében.
Vad, kopár szeme, mint égitestek.
A dac lefonnyadt, s csak a szégyen
szögletei vak szikla-arcán.
Büszke magyar; virág a fajtán,
fény harsonása, tán utolsó:
én most temetlek.
The post Juhász Ferenc: Ady Endre utolsó fényképe appeared first on Meglepetesvers.hu.