Kállay-Saunders András Koppenhágában

Hirdetés

Hétfőn utazott el Kállay-Saunders András Koppenhágába, az Eurovíziós Dalfesztiválra. A Running című számmal Magyarországot képviselő énekes május 6-án az első elődöntőben lép színpadra, a döntőt négy nappal később rendezik.

Kállay-Saunders András

“Nincsenek olyan céljaim, hogy túlszárnyaljam az eddigi legjobb magyar eurovíziós szereplést. Azzal megyek ki, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból a versenyen. Hogy ez mire, hányadik helyre lesz elég, az a nézők kezében van” – fogalmazott az énekes. Az eddigi magyar csúcs Bayer Friderika negyedik helye volt éppen húsz évvel ezelőtt Dublinban.

Hirdetés

Kállay-Saunders András hozzátette: ha jól megoldják a produkciót és elégedett lesz magával, akkor ez még annál is fontosabb, bejut-e a döntőbe vagy sem. “Nem foglalkozom azzal, milyen egyéb szempontok befolyásolhatják az eurovíziós szereplést. Én csak énekelek” – jegyezte meg.

A Running témája komoly, a gyerekek elleni erőszak, egy szomorú, igaz történet, amely az énekes egy amerikai barátjával esett meg. “Nem szokványos eurovíziós dal, de szerintem éppen azért fognak figyelni rá az emberek, mert nem olyan, mint a fősodor. Egyébként is szeretek különbözni az átlagostól, mert egy énekes elvész, ha nem egyéni” – fogalmazott.

Mint elmondta: meghallgatta a mezőnyben szereplő dalokat és azt tapasztalta, hogy nagyon sokféle stílus lesz jelen Koppenhágában. “Talán négy-öt olyan dal van, ami nekem igazán tetszik, közülük egyet emelnék ki, a norvég Carl Espen Silent Storm című számát” – jegyezte meg.

Kállay-Saunders Andrással tart a dalfesztiválra a Running társszerzője, Szakos Krisztián, aki már rendelkezik eurovíziós tapasztalattal, hiszen tavalyelőtt a bakui versenyen a Compact Discóban vendéggitárosként működött közre.

“Most nem leszek színpadon, viszont a verseny előtt és alatt adunk néhány kisebb akusztikus koncertet Andrással Koppenhágában, ezeken gitáron fogom kísérni” – mondta Szakos Krisztián. Kitért arra, hogy Kállay-Saunders András profi színpadi ember és ez már nem az a szint, ahol bele kellene szólni az ő produkciójába. “Ez egy erős produkció, készen van és hiszek benne. A nézőtéren fogom követni a show-t és esetleg az intuícióit fogom megosztani vele” – tette hozzá.

A Running előadása hasonló lesz A Dalban látotthoz, ám néhány ponton változtattak, például a kislány a macival nem lesz látható, mivel a verseny alsó korhatára, a 16 év kizárta az ő indulását.

“Ezt úgy fogjuk megoldani, hogy a kislány szerepét a lány táncos, Likovics Alexandra veszi át, ő fog beülni a zongorához. Sokkal több mozgás lesz a színpadon, nagyobb lesz a hely” – magyarázta az énekes. Az első refrén előtt lesz egy kis zenei alapszünet, akkor az énekes kisprintel a kifutóra és kezdődik a gyors rész.

Szintén a produkció része és színpadra lép Koppenhágában Nagy Tibor táncos, valamint két vokalista, Cselovszky Rozina és Fedor Kyra. A koreográfia nehezebb lesz, ahogy az énekes fogalmazott, Kelemen Kata emelt a szinten egy fokozatot. Kállay-Saunders András fekete fellépő ruhája hasonlítani fog A Dalban látotthoz, de az anyagán változtatnak. “A háttérvetítés legyen meglepetés, más lesz, mint itthon” – jelezte.

Kállay-Saunders András az első elődöntőben, május 6-án utolsóként, tizenhatodikként lép színpadra. Aznap este énekel több olyan ország előadója, amely az elmúlt években általában jó szerepelt, például Svédország, Oroszország, Azerbajdzsán, Ukrajna és Hollandia képviselője.

“A Dal során is előfordult, hogy utolsóként léptem a színpadra, akkor ez bejött, szerintem ez jó, nekem tetszik. Azzal nem igazán foglalkozom, kikkel vagyok egy elődöntőben, oda kell tenni magam és kész” – fűzte hozzá az énekes.

Szóba került, hogy a tervek szerint a magyar eurovíziós dalt külföldön, Londonban és Amszterdamban népszerűsítette volna, de közbejött egy több mint kéthetes lázas betegség, így ez nem valósult meg. Ukrajnában, Beregszászon viszont fellépett, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban adott koncertet.

A Running szerzői, Kállay-Saunders András és Szakos Krisztián Koppenhágában május 8-án egy songwriting (dalszerző) workshopon is részt vesznek. “Meghívtak minket és szívesen megyünk, a dalírás folyamatáról fogunk beszélgetni. Úgy hallottam, sokan leszünk, lehetőség adódhat kapcsolatok kiépítésére, úgyhogy izgatottan várom” – mondta az énekes.

Egyelőre nem tudni, ott lesz-e Koppenhágában, megnézi-e fia produkcióját Fernando Saunders, a világhírű amerikai dalszerző, producer, basszusgitáros, énekes, aki korábban Lou Reed zenekarában is játszott. “Szeretne eljönni, de egy produceri munkája éppen New Yorkba szólítja, úgyhogy bizonytalan, el tud-e repülni a versenyre. Szereti a dalomat, tetszik neki, de nem szokott különösebb tanácsokat adni, csak azt szokta mondani, mindig szívből énekeljek, ne foglalkozzak mással. Soha nem kértem tőle segítséget a karrieremhez, magam szeretnék mindent csinálni, és ő is azt szokta mondani, az a jó, ha átélem az egész harcot, küzdelmet, ami az érvényesüléshez vezet. Nem jó, ha az embernek minden az ölébe hullik” – jelentette ki Kállay-Saunders András.

Az énekes első stúdióalbuma nagyjából megjelenésre készen áll, a dalokat a Running dalszerző párosa jegyzi.

“Megvárjuk az eurovíziós szereplést, annak színeit, hangulatát, és ahhoz képest döntünk a végleges változat mellett. Tavaly nyár óta folyamatosan dolgozunk, nem kell félnünk attól, hogy ne lenne új sláger a tarsolyunkban, de nincs kiadói nyomás mögöttünk. Elképzelhető, hogy a koppenhágai két hét során is jammelgetünk és születhetnek új számok, szeretnénk tíz nagyon erős dalt rátenni a lemezre” – magyarázta Szakos Krisztián.

A koppenhágai Eurovíziós Dalfesztiválon idén 37 ország vesz részt, az elődöntőket és a döntőt az M1 élőben közvetíti.

Hirdetés
Kállay-Saunders András

Budapest, 2014. április 25., péntek, forrás: MTI

Mondd el a véleményed

Képrejtvény

Bourjois 1 Seconde (21) Körömlakk