Ma sor került a Csillag Születik legújabb szériájának első élőadására. Nem csak színektől, hanem bizony saját szerzeményektől is tündökölt tehetségkutató.
Ördög Nóri és Lilu első közös élőadása is sikeresen megtörtént.
Elsőként lépett színpadra, és elsőként távozott a versenyből a Latin Carneval táncprodukció. A négy páros táncában pontatlanságokat talált a zsűri, így bizony lehetett némi hiányérzete a csapatnak, amikor Hajós Andrásék pontozásra adták fejüket.
Latin Carneval. (Forrás: RTL-klub)
A zenés-énekes előadók közül pedig Molnár József és Vizi Imre kezdte meg a sort, akik az egykori szintén Csillag születik-es Varga Viktor számával, a ’Lehet zöld az ég’-gel osztották meg a közönséget.
Szirota Dzsenifer miután lezárta X-faktoros múltját, mosolyával és Whitney Houston számával bizony még a nagy kritikus Puzsér Róbertet is elvarázsolta. Hernádi Judit egyik favoritja így gyűjtötte be az első élőadás egyik legmagasabb pontszámát (30).
Szirota Dzsenifer. (forrás: RTL-klub)
A három rocker kamasz fiúból álló Immigrants betartotta a válogatón tett ígéretét, ugyanis saját számmal készült. Pokornyi Lia nagyon kedvelte az általa egyébként félkésznek tartott produkciót, amely számára a kócos, tornacipős szabadságot jutatta eszébe. A mulatós In Diretta szintén saját számot hozott az élőadásra, amelyet vélhetőleg különböző fesztiválok egyik legnagyobb slágere lesz hamarosan.
Immigrants. (Forrás: RTL-klub)
Kővári Máté, aki folyamatosan kontaktolt közönségével stand up-jában többször megemlítette Puzsér Róbertet, s talán az sem véletlen, hogy a zsűritag után rögtön a megfelelési kényszerről beszélt a nézőknek. Azonban ez sem volt elég, ugyanis a szavazatok alapján Máté ugyancsak búcsúzott a versenytől.
Kővári Máté. (Forrás: RTL-klub)
A Prügyi Duó megrendítette a női szíveket. Horváth Charlie: ’Nézz az ég felé’ című számával szinte szárnyalt a páros, holott az énekes, Krisztián a héten betegséggel küszködött.
Prügyi Duó. (Forrás: RTL-klub)
A hihetetlen hangszínnel és erővel rendelkező Juhász Marci az ’Akkor szép az erdő’ népdallal készült, akit Puzsér Róbert roppant stílusosnak talált.
A 21. századi szórakoztatást képviselő Quantum XXL táncosai tökéletesen egyszerre, s együtt mozogtak, akár egy igazi, egymást jól ismerő család. A srácok lazák, profik, humorosok voltak, így nem csoda, hogy ők kapták a tehetségkutató legnagyobb pontszámát (33).
Quantum XXL (Forrás: RTL-klub)
Ismét a kamaszoké volt a tér, amikor az édesnek titulált Negyela Bernadett, majd a megosztó személyiségű, illetve a kamerát különösen bűvölő rapper, Plazma lépett színpadra. A műsor utolsó fellépőjeként Mészáros János Elek csalta ki Hernádi Judit könnyeit.
Plazma. (RTL-klub)
Extra produkcióként a korábbi CSISZ győztes László Attila tért vissza a showba egy saját nótával, a ’Ha elfogy a levegő’-vel.
László Attila. (Forrás: RTL-klub)
Írta: Hatos Nikolett. 2012.04.21.