Székesfehérvár, Pécs, Sümeg, illetve Nyíregyháza után pénteken Kecskemétre érkezett Vastag Csaba élőzenekaros koncertsorozata! A Gyere Velem turné ötödik állomásán több mint háromszázan vettek részt. Erő, szenvedély, alázat, sorsolás, és névnapi köszöntés a Három Gúnár Rendezvényházban.
.jpg)
Vastag Csabi vidékre viszi az élőzene varázsát.

A Gyere velem! turné minden állomásán tartanak egy vásárt a szervezők, amely által különböző poszterekhez (többek között Kaszás Bence fotóiból!!!), lemezekhez, naptárakhoz juthatnak a legfanatikusabbak!

Nagy népszerűségnek örvendenek a turné nevével ellátott karkörkötők.

A kezdés előtt hosszú órákkal már gyülekezni kezdett a javában hölgyekből álló a tömeg az aulában.

Az ötödik állomásnak a Három Gúnár Rendezvényház adott otthont!

A program dedikálással kezdődött, ahol Csaba mellett Tamás is örömmel állt a rajongók rendelkezésére.

Nem csak aláírást, hanem közös fotókat is kértek a közönség tagjai. Vakuáradat!

A fiúk igyekeztek mindenkit kiszolgálni.

A dedikálás után következtek a sajtó munkatársai! A testvérpár ekkor is a maximumot nyújtotta.

Még némi bohóckodás is belefért.

Ezután eljött a próba ideje.

Még üres a terem.

De nem sokáig! “Most ti jöttök” – mutatják az énekesek.

Érzelmes, lassú számok.

És a pörgős, bulis, táncolható dalok!

Sok humor, és vidámság volt a színpadon.

Na meg szenvedély a szakma iránt…
Energia…

Sztárvendég…

Imádkozó sáska a zsigerekben…

A közönség ezúttal is roppant lelkesen énekelte együtt kedvencével a jól ismert számokat.

Aminek Mr X-faktor így örült!

A Fánk zenekar énekese, Németh Balázs.

Dandó Zolit többek között Machine Mouse együtteséből ismerhetitek. Mellette Vinnay Csabát láthatjátok.

A dob mögött Kas Bence.

Gitár: Németh Viktor, Dandó Zoltán, Orincsay Dani.

A Szerelem Vándora című nóta alatt Csabi a közönség soraiban énekelt.
Meghajlás.

Csaba nem feledkezett meg anyukája névnapjáról sem, a színpadon köszöntötte fel őt.

A koncert után sorsolásra került sor, amely által egy sétarepülés, valamint négy darab Kalandparki belépő (utóbbin a tesók társaságában vehetnek részt szerencsések) talált gazdára.
Írta: Hatos Nikolett. 2012.07.30.


