Emlék – Tóth Betti újdonsága (klippremier)

Tóth Betti
Fotó: Kollár Csenge
Hirdetés

Emlék címmel vadonatúj dallal jelentkezett Tóth Betti. A fiatal énekesnő egy portói származású, portugál dalszerző, Carla Teles Melhor de Mim című dalára írt magyar szöveget. Betti a dalról így nyilatkozott magazinunknak: “Egy zenész barátom ajánlotta figyelmembe a dalt, hogy az én világomhoz szerinte ez nagyon illik. Igaza volt. Megérintett, elvarázsolt. Mivel nem tudok portugálul és az emberek nagy része sem, ezért gondoltam egy merészet s írtam rá egy magyar szöveget. Az eredeti szövegritmikát figyelembe véve. Direkt nem olvastam el a fordítást, hogy ne befolyásoljon. A fado életérzést – amely a portugál saudade szóval jellemezhető, ami egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot és fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét  – beleszőve készült a szöveg. A fado amúgy egyes elképzelések szerint valószínűleg afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjéből alakult ki, arab hatással, míg mások úgy vélik, hogy az a brazil lundum, illetve modinha stílusokból jött létre. A fő üzenet megmaradt: bármi történhet, a remény, a bizakodás, a jövőbe vetett hit ott él bennünk. Valami, ami értékes volt egy kapcsolatban, az mindig “ott lóg a szívem falán”.

Hirdetés

Hirdetés

Fotók: Kollár Csenge –

A forgatással kapcsolatban Betti elárulta: a klipet szeretett lakóhelyén, Sopronban a Citadellán, valamint a brandmajori tónál készítették.”A filmet Horváth Zsombor forgatta, aki jóízléssel ragadta meg a pillanat szépségét. Zenésztársam,Lakatos Levente vállalta a történetben a titokzatos férfi szerepét. Sopronra jellemző hatalmas széllel dacoltunk a vízparti helyszínnél. Olyannyira, hogy a krémesevős jelenetnél, lerepült a sütemény teteje. Ezért van az, hogy a klipben egyik kezemmel fogom a krémes felső lapját.További kulisszatitok, hogy a klipben a fényképet tartó kéz nem az enyém. A figyelmes néző ezt észrevehette abból, hogy ott nincs körömlakk a hüvelykujjon.Elképzelhetetlenül sokszor kellett a fényképet leejteni, hogy optimális helyzetbe kerüljön.”

Mondd el a véleményed

Nyisson ki a gyár! – avagy Zárjon be a gyár MAJDNEMRETRO módra, a koronavírus jegyében (dalpremier)

Simon Márton szerelmes versei