Klippremier: W.E.S. Gotti: Ébredj

Új klippel jelentkezett W.E.S. Gotti. Az új nótáról az alkotó-dalszerző így nyilatkozott magazinunknak: “A dal gyakorlatilag tükröt mutat a jelenlegi helyzetben, amiben az egész világ van…Nyolc éve zenélek, de mindig törekedtem arra, hogy a soraim igazak legyenek, és az életemről, valamint a világról alkotott képemről szóljanak, mivel felelősséggel tartozom az engem hallgató fiatalokért, rajongókért. A dallal próbálok fény mutatni a sötétségben, egy kis örömet hozni a szomorúságba. Különösebb oka nem volt, mondhatjuk tehát, hogy nem tervezett gyerek lett. Bő egy hónappal ezelőtt írt rám Vincze Gergely BLR barátom, hogy készül az alapom, mivel mutattam neki egyik utunk alkalmával egy kelta hangzású rap beat-et. Erre meglepett engem eggyel. Így mondhatni ő a felelős mindenért. Az alkotói folyamat nálam úgy működik, hogy fejbe vág az a bizonyos alkotói kalapács, és elkezdek írni…Ezután, mivel stúdióba jelenleg nem lehet menni, így Szabó Tomi alias Zuzo áthozta hozzám a stúdióját, és felvettük a dalt. Hibrid profin kimaszterelte és jöhetett a klip forgatókönyvének megálmodása. Jelenleg a többhelyszínes, sokszereplős klipforgatás  kizárt, így azt találtam ki, hogy  felkérem pár barátomat, ismerősömet arra, hogy vegyenek fel otthon 2-2 sort. Ekkor már tudtam, hogy nagyon sokszínű klip lesz, sokféle emberrel élettel, helyszínekkel. Feltűnnek  benne híres, ismert emberek, mint pl. Ungvári Miklós olimpikon cselgáncsozó barátom, vagy Müller Attila televíziós műsorvezető, vagy éppen Burai Kálmán film producer valamint a saját családom, és sokan mások Dubaitól New Yorkig. Megkerestem mindenkit, akivel valamilyen módon összehozott a sors, kiosztottam a sorokat. Mindenki felvette a saját részét, ezután Hőna Dávid mesterrel két helyszínen leforgattuk a klipet: itt Mogyoródon, ahol élek, a csodálatos Kukukk-hegyen, az erdőben és Nagyközség főterén, Paulovics Géza nagyszerű polgármesterünk hozzájárulásával. Ezt követően a HD Pictures stúdiójában megtörténtek az utolsó simítások. Egyik nagy kedvencem lett ez a dal, mert vidám, tele van energiával. Mindenkinek ajánlom, aki kicsit erőt akar meríteni magának a soraimból. Mert ahogy a dal szól: “nézd hogy ragyog az ég fent vihar után jólesik a szélcsend”- zárta gondolatait a klippel kapcsolatban W.E.S. Gotti.

Fotó: Hőna Dávid

Mondd el a véleményed
Sztrebka Erika

Klippremier: Sztrebka Erika – G. Szabó László: Falakon túl

Weisz Viktor

Klippremier: Weisz Viktor – Nem látom át