Kocsis Korinna máris hódít a világversenyen

Hirdetés

Óriási sikereket könyvelhet el a magyar szépség a Miss Supranational világversenyen. Kocsis Korinna egy hete utazott Lengyelországba a világ egyik legrangosabb szépségversenyére. A szépségipar két vezető platformjának szavazása szerint a mintegy száz induló között a gyönyörű Korinna a 6., illetve a 15. helyen szerepel.

Csupán néhány óra alvásra jut ideje a Miss Supranational Hungary 2016 címet viselő Kocsis Korinnának, hiszen a szépségverseny fináléja december 2-án lesz, és addig rengeteg dolga van: próbál, image filmet forgat, fotózásokra jár és előválogatókon mutatkozik be. A sok munkának már meg is van az eredménye, ugyanis a szépségipar vezető platformjai szerint a TOP 10, illetve a TOP20-ban tudhatja magát, a Global Beauties listáján a 6., a Missosology szerint  pedig a 15. helyen áll a magyar szépség.

Hirdetés
Korinna-1

Hirdetés

Múlt héten a Silka Fashion Show-n mutattam be azt az estélyi ruhát, amit a Miss Supranational alversenyén is viselni fogok, de nem élvezhettem ki túlságosan a divatbemutatót, hiszen elég stresszes éjszakám volt: a kifutóról rohantam haza, és már indultam is a világversenyre. Eddig minden jól ment, hiszen túl vagyunk az első két előválogatón, ahol bikiniben, illetve estélyiben kellett bemutatkoznunk. Úgy érzem, jól sikerültek az előválogatók, melyek eredménye csak az élő show-ban derül ki. Addig azonban igazán biztató, hogy a Global Beauties-en és a Missosology-n is nagyon jó helyezést értem el, és remélem, ez még tovább fog javulni” – mesélte Korinna.

Korinna 2.jpg

A szépségversenyek résztvevői általában évekig készülnek a világversenyekre, és bizony az utolsó pillanatokban sincs idejük pihenni – ezt most Korinna is érzi, aki elárulta: csupán három órákat tud éjszaka aludni.

Minden nap eseménydús, ugyanakkor nagyon fárasztó is, hiszen kora reggel kelünk és késő éjszakáig dolgozunk – hol próbálunk a december 2-i élő show-ra, máskor alversenyeken mutatkozunk be a zsűri előtt. A mai nap is hasonlóan nézett ki: délelőtt még csoportokba osztva forgattuk az imidzs filmjeinket, délután már ismét próbára megyünk. A szervezők azért arra is figyelnek, hogy a sok munka mellett egy kis kikapcsolódásra is jusson időnk: egyik nap például Varsót jártuk be egy városnézés erejéig, este pedig Szlovákiába indultunk, ott folytatódott a felkészülés. Ezek a programok rendkívül jó hangulatban telnek, minden lány nagyon kedves és közvetlen, de ahogy közeledik az élő show, biztosan egyre feszültebb lesz a hangulat is. Nem szeretném az esélyeimet latolgatni, szerintem a brazil és mexikói lányon látszik leginkább, hogy mennyire erősek, de a végén úgyis a zsűri véleménye számít majd” – tette hozzá Korinna.

A magyar szépségre az alábbi linken keresztül lehet leadni a szavazatot: http://missosology.info/forum/viewtopic.php?f=291&t=1334326

Mondd el a véleményed

Koncz Zsuzsa megosztotta ünnepi jókívánságait

Barátok közt kedvelők figyelem – ma indul a nagyszerű lehetőség