Ma este ESC elődöntő! Esélylatolgatások a műsor előtt!

A Compact Disco napok óta próbál, hogy a ma esti Elődöntőben legjobb formájukat hozzák, eközben megindultak a találgatások, és megszületett az ESC zsűrijánek kritikája is.
  A fiúk Szakos Krisztiánnal és Wéber Helgával kiegészülve érkeztek meg Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba, ahol némi városnézés és ismerkedés után azonnal munkához láttak. Egyedül ők kaptak lehetőséget arra, hogy az országban önálló estet tarthassanak, és ezzel bemutatkozzanak a helyi közönség előtt egy jazz klubban. Ezek után az első próbák során az ESC hivatalos zsűrije is közleményben dicsérte meg a dalt és az együttes előadásmódját.
” Jó pontokra számíthat a Compact Disco!”

               

A fogadóirodákban is lehet már megtenni a fogadásokat, ám az esélylatolgatások nem ígérnek kiemelkedő helyezést idénre se. A középmezőnyre jósolják követeinket, akiknek komoly ellenfele lehet Oroszország és annak mamuska formációja. Több forrás szerint is épphogy benn maradhat a Compact Disco a döntőben, míg mások szerint közönségkedvencekként erős helyen végezhetnek.
   Bármelyik lehetőség is jöjjön, érdemes ma este 20:45-től nézni az m1-et, és élőben követni az eseményeket, no meg persze szavazni, szavazni és szavazni.
2012.05.22
Farkas Clarissa
Mondd el a véleményed

Efottoznak a legkarcosabb alter bandák! A Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is fellép Velencén

Óriási sikerrel debütált Vastag Csabi új dala Pécsen!