Ma kiderül, kik minden idők legjobb magyar rapperei

Hirdetés

Úttörő zenei platform a VIVA-n

 

Deego, Deniz, Dopeman, Eckü, Fluor – csak néhány nagyágyú azok közül, akik 30 további ismert rapper, neves zenei újságíró, menedzser és egyéb szakértő közreműködésével összeállították az ország hip-hop rangsorát. A VIVA ma (március 25-én), 22:00 órától mutatja be hazánk 15 legjobb előadóját és feleleveníti a sokszínű műfaj hazai történetét a Magyarország legjobb rappereiben, sőt a helyezettekről és a hip-hop életérzésről maguk a szavazók is elmondják a véleményüket az itthon úttörőnek számító műsorban.

Hirdetés

 

A magyar hip-hop eddig még javarészt feldolgozatlan története a 80-as évektől eredeztethető, amikor a kezdeti amerikai hatást követően a hazai előadók is rátaláltak saját, sokszor társadalmi problémákat is feszegető hangjukra. A műfaj ezután is sokáig megmaradt szubkultúrának és zenei undergroundnak, amíg a lemezkiadók elzárkózásának véget vetett az internet elterjedése. Ezt a sokszínű, mozgalmas világot eleveníti fel a résztvevők megszólaltatásával és sok zenével, egyedi összeállításában a VIVA, megfejelve a valaha volt magyar rapperek ranglistájával.

Amerikában már jól ismert és közkedvelt platform, hazánkban azonban újdonságnak számít az a zenei rangsor, amit a VIVA mutat be március 25-én. A Magyarország legjobb rappereiben az ország legismertebb és legelismertebb hip-hop zenei szakértői – előadók, újságírók, rádiósok és menedzserek – állították össze a műfaj hazai képviselőinek rangsorát, és a kétórás műsorban azt is elárulják, mi alapján döntöttek.

 

A 35 fős szakmai zsűriben többek között Angel Twosix a Tilos Rádióból, Borcsik Attila Izil a Petőfi Rádióból, Miki357 rendező, Mogyorósi János zenei menedzser és a hip-hop hazai sztárjai, így Fluor, Qka MC és Ricsipí az Animal Cannibals-ből, Busa Pista az Irie Maffiából, Deego és Tibbah a Barbárfivérekből, Deniz, Dopeman, Saiid az Akkezdet Phiaiból és Wolfie a Punnany Massifból döntött a 15 fős mezőnyről.

 

A szakmai értékelés alapján megszületett lista március 25-én pénteken lesz látható a VIVA-n, a kétórás visszaszámlálás 22:00 órakor a 15. helyezettel kezdődik a zsűri tagjainak értékelésével és a legmenőbb magyar rapperek számaival.

 

A pénteki műsort hip-hop tematikus hétvége követi a jól ismert slágerlistákkal, az akusztikus #Egyhúronnal, a VIVA Beatz-szel és a Best of Megállóval. A legjobb rap zenékkel jön továbbá a vadonatúj Helyi hősök és szombaton 19:00-kor a Magyarország legjobb rappereinek ismétlése.

Magyarország legjobb rapperei

Március 25-én, pénteken 22:00-kor,

ismétlés szombaton, március 26-án, 19:00-kor

 

Mondd el a véleményed

A kókuszolaj nagyon egészséges, de ezeket kevesen tudják!

Sztárkavalkáddal debütált a formabontó sportbolt