Magyarországon fekteti be pénzét Palvin Barbi

 

Tizenhárom éves kora óta modellkedik, világméretű kampányok reklámarca, idén pedig harmadjára is esélyes a Glamour Women of the Year díjára. Palvin Barbi azonban nem csak a kifutókon hódít, hanem üzleti vonalon is építgeti jövőjét.

Palvin Barbi a divatvilág egyik legelismertebb hazai szépsége, olyan márkák jegyzik a nevét, mint a Chanel, a Calvin Klein, vagy éppen az Armani, e mellett 2012 óta a L’Oréal hivatalos szépségnagykövete. Már két alkalommal is hazavihette a Women of the Year legjobb modelljének járó díjat, ráadásul idén kedvenc hazai divattervezője is a jelöltek között foglal helyet. Ha éppen nem a kifutókon tündököl, akkor szívesen ragad pecabotot, vagy éppen kedvenc írójának kötetét forgatja.

„Fantasztikus érzés, hogy elismerik a munkám, és harmadszorra is jelöltek. Remélem, idén is hazavihetem a díjat! Ráadásul idén a kedvenc hazai divattervezőm is a Glamour mezőnyében bizonyíthat, de nem szeretném felfedni a nevét, hiszen a kategória összes jelöltjére csodálattal nézek.” – mondta Palvin Barbi, aki idén a Victoia`s Secret fehérnemű show-ján is elkápráztatta a nagyérdeműt.

A fiatal szépség a számtalan felkérés mellett persze magánéletére is szakít időt.

„Sok időt töltök a barátaimmal és a családommal, akikkel közösen igazgatom első Budapesten nyílt üzletünket is, melynek fő célja a minőségi cipők forgalmazása, melyek mindegyike egyediséget sugároz. Kikapcsolódásként egyébként szívesen pecázom, illetve mindig tartok magamnál egy Lőrincz László könyvet, arra az esetre, ha jut egy kis időm, amit olvasásra fordíthatok.” – tette hozzá Barbi, akit márciustól a Replay plakátjain is viszontláthatunk.

Márciusban kiderül, hogy a nemzetközi sikerek mellett, vajon a Women of the Year történetében sikerül-e tripláznia Barbinak.

 

Forrás: RedLemon

Mondd el a véleményed

Bogi: A forgatásokra korán kell kelni!

Főzve fogynak a sztárok!