Idén, második alkalommal ítélték oda a „MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazdaság Szolgálatáért” elismerést. A fenntartható mezőgazdaság szakértőjeként ismert, innovatív és környezetkímélő mikrobiológiai termékeket forgalmazó AGRO.bio Hungary Kft. tavaly azzal a céllal hozta létre ezt a mértékadó díjat, hogy megtisztelje és elismerje az ágazat legjelentősebb, meghatározó szakembereit, akik példamutató munkájukkal elősegítették az agrárium fejlődését, tudományos és társadalmi fontosságának előtérbe helyezését. Az AGRO.bio alapítójának és első ügyvezetőjének emlékére létrehozott életműdíjat ez alkalommal Dr. Antal József, a gödöllői Szent István Egyetem professor emeritusa vehette át, aki többek között a Növénytermesztők zsebkönyvének (azaz „bibliájának”) szerzője.
Ünnepélyes keretek között másod ízben adták A teljes cikkért KLIKK!



