Matt Damon a Marson járt: Mentőexpedíció kritika

Hirdetés

1998-ban Steven Spielberg megrendezte minden idők egyik legerőteljesebb háborús filmjét, a Ryan közlegény megmentését. Abban még Tom Hanks, a küldetés vezetője volt a főszereplő, a címszereplőt pedig Matt Damon személyesítette meg. 17 évvel később Damon ismét abba a helyzetbe kerül, hogy őt bizony meg kell menteni, ezúttal viszont már övé a főszerep is.

Andy Weir világsikerű könyve nyomán Ridley Scott, a nagy Alien-újrázások közepette megrendezte az első olyan, a Marssal kapcsolatos sci-fit, mely egyértelmű sikereket ért el már a bemutató előtt. A kritikusok ugyanis imádták. Köztudott, hogy a Marson játszódó filmek mindig csalódást okoztak a közönségnek. Most viszont megtörni látszik ez a jég.

Hirdetés

A történet szerint az Ares III legénysége erős viharba kerül a vörös bolygó felszínén, melynek során Mark Watney (Matt Damon) elsodródik a többiektől és megszakad vele az összeköttetés. A csapatnak, hogy túléljék a vihart, el kell hagyniuk a Marsot, ezzel hátrahagyva társukat. A halottnak hitt Watney nagyon is él, de ki kell találnia valamit, hogy ezt tudassa az Emberiséggel, legfőképp viszont arra kell rájönnie, hogyan maradhat életben egy életre alkalmatlan bolygón kb. 4 évig! Ugyanis a legközelebbi küldetés ekkorra várható. A megoldás olyan kézenfekvő (lenne a Földön), és mást nem is igen tehet, hogy muszáj megpróbálnia: biokertészetet nyit egy fóliasátorban, melyben krumplit próbál termeszteni. S miközben az élelem utánpótláson ügyködik, egy-két jól adagolt csavarral arra is rájön, miként ‘telefonálhatna haza’, mint anno E.T. tette. A NASA-nál, amint tudomást szereznek életben maradt társukról, természetesen azonnal dolgozni kezdenek a mentőexpedíció részletein.

Ridley Scott-ot nem igazán találta meg a siker, legalábbis eléggé megosztó filmekkel rukkolt elő, gondoljunk csak a Prometheus-ra és az Exodus: Istenek és királyokra. Most azonban – összeszokott gárdájával, köztük Pietro Scalia vágóval és Arthur Max látványtervezővel – minden eddigi várakozást felülmúlt: rendezett egy sikeres filmet a Marssal a középpontban. És ebben nagy segítségére volt Weir bestsellere, az abból készült forgatókönyv és természetesen a tehetséges színészek garmadája, köztük Jessica Chastain, Jeff Daniels, Chiwetel Ejiofor, Sean Bean, Kate Mara és még folytathatnám. Scott nagyon aprólékosan ügyel a részletekre, a műszaki megvalósításra, mondom ezt 100 százalékosan laikusként. Jó nézni azt a leleményességet, amit Watney karaktere csak kolonizációnak nevez, azaz élelmet termel egy új földön – ennek kidolgozását, az ember túlélési ösztönét, mely újabb és újabb határok átlépésére sarkall. És megdöbbentő Matt Damon átalakulása a játékidő alatt, mellyel csak azt bizonyítja: ha az ember elszánt, a lelkét semmi sem törheti meg.

A végkifejlethez rögös út vezet, nem is lehetne ez másképp egy izgalmasnak szánt sci-fiben; szinte egy emberként várjuk a nehézségeket, amiket egy ilyen epikus műben le kell gyűrnie az Embernek, s mikor Jeff Daniels a NASA igazgatójának szerepében megjegyzi, “Ha nem jön közbe semmi”, már tudvalevő, hogy bizony pokoli lesz, ami ezután következik.

Matt Damon egyszerre négy szerepkörben is megmutatkozik: elsősorban asztronauta, másodsorban botanikus, de a körülmények úgy hozzák, hogy sajátságos kalózzá avanzsál, hogy a végén Vasemberként győzzön le minden akadályt.

Egy jól felépített, végig izgalmas, az ember figyelmét lekötő dráma, sci-fi-köntösbe csomagolva. Nemcsak emiatt, de a látvány okán is látni kell!

The Martian – Mentőexpedíció
Hazai bemutató: 2015. október 1.
Forgalmazza: InterCom
Amerikai sci-fi (2015-140′)
Főszereplők: Matt Damon, Jessica Chastain, Jeff Daniels, Chiwetel Ejiofor, Kristen Wiig, Sean Bean, Kate Mara, Michael Pena, Sebastian Stan, Benedict Wong, Aksel Hennie, Mackenzie Davis, Oroszlán Szonja
Írta: Andy Weir (regény), Drew Goddard (forgatókönyv)
Fényképezte: Darius Wolski
Zene: Harry Gregson-Williams
Rendezte: Ridley Scott

Írta: Bártfai Balázs, 2015.10.01.

Mondd el a véleményed

Kozsonak újra kellett tanulnia magyarul

Jövő héten indul a Hungary’s Got Talent