A „Mátyás király meg Markóp” egy népszerű Mátyás-monda, amelyben a király leleményes udvari bolondja, Markóp furfangos, kétértelmű válaszaival előbb bolonddá teszi a királyt, majd szinte „túljár az eszén”, miközben végig engedelmeskedik a szavainak. A történet egyszerre tréfás népmese és okos tanmese a szó szerinti és átvitt értelem, a hatalom és az ész különös kapcsolatáról.
A monda rövid tartalma
Mátyás király egyszer lóháton elmegy udvari bolondja, Markóp háza előtt, benéz az ablakon, és rákiált: „Ki van odabenn?” Markóp így felel: „Egy ember, egy fél ember meg egy lófej” – vagyis: ő maga, Mátyás király „fele” (mert csak félig látszik az ablakban) és a ló feje.
A király tovább kérdez: „Mit főzöl?”, „Hol a bátyád?”, „Hol az anyád, apád, nénéd?”, és Markóp mindegyikre furcsán, elsőre értelmetlennek tűnő, képes mondatokkal felel („amennyit alá, annyit föl”, „egy kárból kettőt csinál”, „azt műveli a szomszédasszonnyal, amit még nem művelt, de nem is művel soha” stb.). Másnap a király elé hívatja, és Markóp mindent megmagyaráz: babot főzött, a bátyja úgy ás árkot, hogy csak rosszabb lesz, az anyja haldokló szomszéd szemét fogja le, az apja a saját bolháit „vadássza”, a nénje pedig várandós, és a szüléstől félve sír.
A „földemen ne lássalak” – Markóp furfangja
Mátyás király megsértődik, hogy Markóp a kétértelmű szavaival „bolondot csinált belőle”, ezért kijelenti: „Többet ne lássalak a földemen, többet ne nézzek a szemed közé!” Markóp azonban szó szerint veszi a parancsot, és úgy teljesíti, hogy közben nem sérti meg:
-
megvárja, míg leesik a hó, és a hóporon jár, hogy „ne a király földjén” menjen;
-
egy barlangba költözik, így a király csak akkor látná a szemét, ha Markóp szembefordulna vele;
-
amikor Mátyás utána megy, Markóp háttal áll neki, mondván: „Azt mondtad, ne nézzek a szemed közé – akkor nézd a hátam közepét!”;
-
a cipőjébe „külföldi földet” tesz, és azt mondja: azon jár, tehát nem Mátyás földjén.
A király ekkor már annyira felbosszantja magát, hogy felakasztatná, de megengedi, hogy Markóp maga válassza ki a fát. Markóp egy olyan kicsi fát választ (pl. mandulafát / „hangabarackfát”), ami alig ér a hónaljáig – arra nyilván nem lehet felakasztani, így a bolond ezzel is kijátssza a parancsot.
Mit üzen a történet?
-
A szó ereje és a kétértelműség: Markóp minden válasza elsőre „bolond beszédnek” tűnik, de mindegyiknek nagyon is józan, konkrét értelme van – csak képes, sűrített formában.
-
A hatalom és az ész viszonya: Mátyás a király, nála a hatalom, Markóp viszont a nyelv, az értelem és a furfang mestere; a monda azt mutatja, hogy a bölcs uralkodó mellett szükség van olyan emberre, aki „büntetlenül” szembesítheti az ostobasággal.
-
A parancs betűje és szelleme: Markóp a király minden szavát szó szerint betartja, de a szellemét „megcsavarja” – ezzel rámutat arra, hogy a rosszul, indulattal kimondott parancs könnyen visszafelé sül el.
Iskolai és gyerekfoglalkozásokon ezt a mondát gyakran használják arra, hogy:
-
bemutassák a monda műfaját és a Mátyás-mondakört,
-
gyakorolják a képes beszéd, a kétértelmű válaszok, és a „szó szerinti vs. átvitt értelem” felismerését,
-
beszélgessenek arról, hol a határ az okos furfang és a szemtelen tiszteletlenség között.