Még egyszer – álarcos klippel jelentkezett NagyEDi

Hirdetés


A korábban élő zenekarával koncertező Nagy Edina,művésznevén NAGYEDi első saját hangszerelésű dalával zárta a 2020-as évet.A  dalszerző, akit főleg főként budapesti klubokból, kisebb-nagyobb fesztiválokról, illetve az Ef. Zámbó Happy Dead Band zenekarból ismerhet a közönség, a 2018-as lemezmegjelenését követően Londonba költözött, hogy átgondolja a NAGYEDi-projekt jövőjét. Az énekesnő  tervei közt egyértelműen szerepelt a zenei produceri munkálatokkal kísérletezés.

Hirdetés
Azóta pedig Még egyszer címmel megjelent NAGYEDi első, saját, egyébként teljesen minimál stílusban hangszerelt dala, amelyet az énekesnő otthoni stúdiójában rögzített.

A dal születéséről és ihletéséről az énekesnő így nyilatkozott magazinunknak:
Épp lefekvéshez készülődtem, amikor egy barátomtól kapott üzenet elindított
bennem valamit. Azt írta, milyen furcsa Budapest üres utcáit látni, s jó lenne egy videót
készíteni róla. Nálam a dalszerzés mindig belülről fakad, de ezzel mintha a ravaszt
húzta volna meg. Jóideje munkált bennem egy visszafojtott szomorúság, mert nem jutottunk haza karácsonykor sem. Így most már egy éve nem láttam az otthoni családomat és a barátaimat. Egy órán belül elküldtem neki a szöveget, akkor már a teljes
dallammal a fejemben. Pár nap alatt született a zene is, és bármivel
próbáltam én, vagy bárki kiegészíteni ezt a minimál hangszerelést,
egyszerűen nem tetszett. Maradt az eredeti elképzelésem. Mint a többi
eddigi dalom: a szövegre és énekdallamra épül. Akkoriban tudatosult bennem, hogy 9 hónap távollét után idén karácsonykor sem jutok haza a családhoz, így meglehetősen sok volt az ezzel kapcsolatban felgyülemlett érzés. 20 perc múlva kész volt a dalszöveg, akkor már
énekdallammal, két nap múlva pedig a zenei váz.
Az időközben anyai szerepbe lépett dalszerző-énekesnő szerzeményei egy-egy
nehézkes élethelyzet megéléséből fakadnak, így számára a mostani időszak is
inspiráló és termékeny.

Hirdetés

Kicsit lassabban haladok a dalok hangszerelésével, mint gondoltam, de nagyon
élvezem. Hosszú út lesz eljutni addig a hangzásig, amivel igazán elégedett leszek,
viszont szerencsére mindig van, min dolgozni – persze, csak amennyire a kisfiam
engedi. Sokan mondták, hogy nem lesz könnyű összeegyeztetni az anyaságot a
zenéléssel, de nyilván nem hittem el. Akkor még nem is gondoltam, hogy a rémhíreket
felül lehet múlni azzal, hogy gyakorlatilag hónapokra bezárnak, és nincs családi vagy
baráti támogatásod. Ráadásul egy tágas, de garzonlakásban élünk, így komoly
projektmenedzsmentet igényel egy-egy felvétel. Ezek összessége tagadhatatlanul
próbára teszi az ember idegrendszerét.”- avat be a szakmai és magánélet összeegyeztetésének nehézségeibe az énekesnő.
NAGYEDi pedig a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen olyasvalakivel van
összezárva, aki a Még egyszer képi világát meg tudta valósítani. Edi nemcsak a dalai
hangulatához, hanem az egyszerű, mégis sokatmondó videókhoz is hű maradt.
Izgalmas volt olyanokat bevonni a projektbe, akik nem értik a szöveget, mégis
megfogja őket a dal. Amíg Andy, azaz Cubico Sound a dal véglegesítésén dolgozott
Spanyolországban, addig az eredeti, üres városképekre tervezett videó helyett egy
elvontabb, szimbolikus világot álmodtunk meg a párommal. Az éneklő álarc a teljesen
eldigitalizálódott világunkra reflektál, és utal a sokunk számára egyetlen
kapcsolattartási módra a szeretteinkkel. Sosem voltam egy videochatelő típus, de az
utóbbi hónapokban nagyon fontos része lett az életünknek. Az csak a kész videót látva
tudatosult bennem, hogy a 2020-as év kulcsszava, a sokat emlegetett – és hordott –
maszk jelenik meg benne. Annak is van szimbolikus jelentése, amikor a maszk nyájjá
gyarapodik.”-avat be a klip háttértörténetének szimbolikájába NAGYEDi.

A dalszerző-énekesnő  mostantól folyamatosan dolgozik az új dalokon, amik
kislemezként jelennek majd meg.

NagyEDi weboldala:
www.nagyedi.com

Mondd el a véleményed
ÖNésÖN

Kint zakatol – Az ÖnésÖn zenekar újdonsága

Illatosan tiszta levegőt!