Meghitt hangulatban adták át az 1. Carrie Csodanő Díjakat

Hirdetés

Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Carrie Csodanő Díjra 5 kategóriában lehetett pályázni: A legkreatívabb nő, Újrakezdő/karrierváltó nő, Társadalmi felelősségvállalásban kiemelkedő nő, „Csendes” hősnő és (H)ősanya.

A díjat azért alapította Tomkó Bori, a Carrie Magazin tulajdonosa-főszerkesztője, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül a leghangosabb mindenhol, de kétségtelenül fontos és példaértékű munkát végez.

Hirdetés

Hirdetés

Az 5 tagú zsűriben a magazin tulajdonosa-főszerkesztője mellett a vállalkozó nőket képviselte Vargáné Topor Erika (a Kertportál Magazin alapítója, a Gourmet & Delicious Manufaktúra társtulajdonosa; okleveles kertészmérnök), a társadalmi felelősségvállalásban jeleskedő nőket Sevcsik M. Anna (a Babagenetika Egyesület alapítója; társadalmi szívügyes). Csatlakozott még a zsűrihez Szucsánszki Zita, magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, KEK-győztes kézilabdázó is, a férfienergiákat pedig Mező Misi, zenész, énekes hozta a csapatba.

A kategóriánkénti 10-10 jelölt közül egy zsűri általi és egy közönségdíjas nyertest hirdettek ki a díjátadó gálán, akiket virággal és ajándékcsomagokkal köszöntöttek:

A legkreatívabb nő:

-zsűri általi: dr. Tóthné Kőrösi Zsófia

-közönségdíjas: Bábás-Tarcsa Renáta

Újrakezdő/karrierváltó nő:

-zsűri általi: Pados Eszter

-közönségdíjas: Zsíros Tünde

Társadalmi felelősségvállalásban kiemelkedő nő:

-zsűri általi: Strényi Vera

-közönségdíjas: B. Habarics Kitty

„Csendes” hősnő:

-zsűri általi: Csernák Krisztina

-közönségdíjas: Dr. Tanács Krisztina

(H)ősanya:

-zsűri általi: Takácsné Pál Stefánia

-közönségdíjas: Hornischer Ankó

A gála emelkedett hangulatban, örömkönnyekkel, sok-sok mosollyal, öleléssel, színvonalas műsorral és hangulatos vendéglátással telt.

A nonprofit kezdeményezés mellé sok támogató csatlakozott, akik munkájukkal vagy felajánlott nyereményeikkel járultak hozzá a díj sikeréhez és az ajándékokhoz.

A gálán a nyerteseken túl számos jelöltet különdíjjal is jutalmaztak, valamint minden jelölt oklevelet és egy kis ajándékcsomagot is kapott.

A zsűri tagjai így nyilatkoztak a gála után:

“Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

Azt gondolom, ennek a bibliai idézetnek méltán helye van itt, ahol a díjazottak szépen, csendben a háttérben tették úgy a dolgukat, hogy értéket teremtve, az embereknek örömet szerezve, önzetlenül adnak, adtak magukból.

Örömmel vállaltam a zsűri férfi tagjának szerepét, a Carrie Magazin Csodanő díj pályázatának keretében. Nemes szándék, gyönyörű küldetés, köszönöm, hogy részese lehettem annak, hogy e csendes hősök egy kis figyelmet, elismerést kapjanak. Megérdemlitek, kedves Hölgyek!

Bízom benne, lesz folytatása! Nem is értem, eddig miért nem jutott eszébe senkinek.” – Mező Misi

 

„Jó volt látni a történetek mögötti igazi hús-vér embereket. Ami a legtanulságosabb volt számomra, hogy minden szorult vagy rossz helyzetből van kiút!

Plusz engem nagyon inspiráltak az újrakezdők. Most én is hasonló életszituációban vagyok, és sokat segítettek a példamutatásukkal.

Külön köszönöm Borinak, hogy részese lehettem ennek a kezdeményezésnek! Megmutatta, hogy ő is egy igazi Csodanő! – Szucsánszki Zita

 

„A jelöltek között igazi kincsekre is lehetett bukkanni, és igen sok élettörténettel találkoztunk, mely elgondolkodtatott az élet fontos dolgairól. Örülök, hogy személyesen is megismerhettem őket!” – Vargáné Topor Erika

 

„Társadalmi szívügyesként már a beküldött pályázatok olvasása is egyszerre volt felkavaró és felemelő. Később megismerni jobban őket és személyesen találkozni az átadón rengeteget adott a zsűrinek is. Példamutató emberek között élünk, és hálás vagyok, hogy zsűritagként részese lehettem annak a nagy szeretetnek, amit ők tudnak adni akár “csöndben“ vagy akár az egész társadalom irányába.” – Sevcsik M. Anna

 

„Példaértékű összefogás és szeretetáradat jellemezte a díjat. Már maga a szervezés is sokat jelentett nekem, minden felmerülő akadály ellenére. Viszont ahhoz képest, hogy első alkalommal rendeztük meg, tökéletes volt minden! Közel 500 pályázat, 50 kiválasztott Csodanő és emellett sok önzetlen támogató, ennél kívánhatok többet? Szerintem nem. Viszont amit biztosan tudok: jövőre is, Nőnapon meg fogjuk hirdetni a 2. Carrie Csodanő Díjat!” – Tomkó Bori, a Carrie magazin tulajdonos-főszerkesztője, a díj alapítója.

Mondd el a véleményed

Giga-Mega VIRÁGOK KVÍZ – Igazi növényszakértő vagy, ha tudod ezeket!

Májusban ünnepeljük a Baromfi Világnapot