Megnyitott a Karácsonyház – infok, nyitvatartás itt

Hirdetés

Idén is megnyitott a Karácsonyház Gödöllőn – infok, nyitvatartás itt.

“MEGNYITOTTUNK! Egy fantasztikus nap van a hátunk mögött.

Köszönjük mindenkinek aki már az első napon ellátogatott hozzánk. Egyformán örültünk a visszatérő törzsvendégeinknek és azoknak is akik először jártak ma Gödöllőn a Karácsonyházban. Mától december 24-ig minden nap nyitva leszünk az alábbiak szerint: hétfőtől szombatig 09:00 és 18:00, vasárnap 09:00 és 17:00 óra között. Október 23-án és november 1-én is szeretettel várunk mindenkit.

Hirdetés

A látogatói élmény fokozása érdekében, valamint a látogatóink és munkatársaink egészségének védelmében idén is korlátozni fogjuk az épületen belül a látogatók létszámát. Ha a Karácsonyházban a látogatók száma eléri a 80 főt, a belépést átmenetileg leállítjuk így sor alakulhat ki a bejáratnál. Hétközben kevésbé jellemző a sor kialakulása, hétvégén azonban gyakrabban előfordul.

Továbbra is kérünk Titeket, hogy használjátok a Karácsonyház elé kihelyezett kézfertőtlenítőket. A Karácsonyház kerekesszékkel látogatható. Babakocsit csak hétköznap tudunk beengedni az épületbe abban az esetben, ha a látogatók létszáma nem éri el a maximális 80 főt. Hétvégén tiszelettel kérjük a babakocsikat a loggián, a bejárat mellett kint hagyni. Megértéseteket, türelmeteket és segítőkész hozzáállásotokat hálásan köszönjük.

A Karácsonyház előtti körhinta a következő nyitva tartás szerint várja a gyerekeket: csütörtökön és pénteken 14:00 és 18:00 óra között, szombaton 10:00 és 18:00, vasárnap 10:00 és 17:00 óra között.

Várunk mindenkit sok szeretettel Gödöllő központjában, a Magyarországon egyedülálló Karácsonyházban!” – közölték a szervezők.

Mutatjuk a szervezők információs tájékoztatóját.

CÍMÜNK – Gödöllő, Szabadság út 2. A központban, a 3-as főút mellett, a kastéllyal szemközti testőrlaktanyában vagyunk 2017-től. A Gödöllői Királyi Kastély Pálmaházából 2015-ben (több, mint 15 év után) elköltöztünk, ott már ne keressetek minket. Máshol jelenleg nincs üzletünk, Karácsonyház így csak egy van, a gödöllői, más nem használhatja ezt a nevet rajtunk kívül. Budapesten sem nyitottunk ki idén (de vannak terveink…).

TELEFONSZÁMUNK: +36 70 307 2575, de sajnos nem mindig tudjuk felvenni. Hivatalos email címünk nincs, Facebook üzenetben írhat, aki szeretne, előfordul, hogy csak 2-3 nap múlva tudjuk megválaszolni, de igyekszünk. Emiatt előre is elnézést kérünk.

NYITVATARTÁSUNK: hétfőtől szombatig 9-18 óra között, vasárnap 9-17 óra között várunk mindenkit szeretettel november-december hónapokban! A két ünnep között is nyitva szoktunk lenni, a pontos napokról és órákról akkortájt szintén itt, Facebook oldalunkon fogunk írni. Ha máshol esetleg mást olvasol, nem számít, ez a jó amit itt írunk!

Parkolás 10 forintért

PARKOLNI a háztól 50 méterre lévő Művészetek Háza parkolójában lehet, mindössze 10 Ft/másfél óra díjért, ez szombaton délelőtt is így van. Szombat délután és vasárnap itt ingyenes a parkolás. A Kastély parkolója is használható, de az kisebb, drágább, és minden nap fizetős. A Karácsonyház mögötti parkoló rész lezárt terület, behajtani tilos táblával. Az oda parkoló járműveket a közterület felügyelet büntetheti (és bünteti is), ezért kérjük ne parkolj oda!

NÁLUNK NINCS BELÉPŐ – és nem is lesz soha! Ez alapelvünk, mert nem szeretnénk, ha valaki esetleg emiatt nem tudna ellátogatni hozzánk.
ADOMÁNYOKAT VISZONT ELFOGADUNK, amiket a gyermekéhezés elleni harcunkra fordítunk. Ezek lehetnek tartós élelmiszerek (rizs, tészta, konzervek stb.) vagy pénzadomány, amit a kasszánál lévő gyűjtődobozba tudsz bedobni. Ezt a pénzt karácsony után megszámoljuk, és 100%-ban tartós élelmiszerekre költjük, amit különböző családsegítő szervezetek között osztunk szét. Ruhát, játékot, könyvet már nem gyűjtünk, mert sajnos nem tudjuk ezeket megfelelően kezelni. Köszönjük, ha Te is gondolsz a rászoruló gyerekekre!

FOTÓZHATSZ nálunk, és meg is köszönjük, ha bejelölöd a Karácsonyházat az itt készült képeiden.
TV stábok is gyakran jönnek hozzánk magazin- vagy hírműsorokat forgatni, dekoratőreink és kreatív kollégáink szívesen állnak rendelkezésükre 1-1 interjú erejéig. Azonban előtte mindenképpen szükséges egyeztetni, kérjük ezért jelenkezzenek Facebook üzenetben vagy telefonon!

WEBSHOPUNK újra üzemel, így egyes termékeket postázni is tudunk belföldi címekre. Fontos tudni azonban, hogy a webáruházon tényleges készletünknek csupán egy töredéke van fent, azok is inkább a könnyebben és biztonságosabban csomagolható darabok, ezért érdemes ellátogatni hozzánk személyesen. Utánvételes vásárlásra nincsen lehetőség, kizárólag bankkártyás fizetéssel tudsz a shopon vásárolni futáros szállítás és személyes átvétel (ha eljössz érte hozzánk Gödöllőre egy héten belül) esetén is. A nagy érdeklődésnek köszönhetően azonban kérünk légy türelemmel, mert a csomagolási és postázási folyamat időnként két hét is lehet. A shop itt érhető el: http://Karacsonybolt.hu

Változik a készlet

ÁRUKÉSZLETÜNK folyamatosan változik, december közepéig érkeznek hozzánk szállítmányok a világ több, mint 10 országából – többek között ettől különleges a gödöllői Karácsonyház. Vannak azonban olyan dolgok emiatt, amik ha elfogynak, már nem tudjuk őket pótolni újabb importtal, ezért érdemes inkább akkor beszerezni ami tetszik, amikor még biztosan kapható nálunk! (Sajnos félretenni nem tudunk.)
A HÉTVÉGI PROGRAMOKAT (BELEÉRTVE PÉLDÁUL A KÖVETKEZŐ FOTÓZÁS ÉS GÖMBÍRÁS IDŐPONTJAIT IS) mindig az adott héten írjuk meg Facebook oldalunkon, érdemes ezért aktívan követni minket. Általában csak az adott héten alakul ki, hogy melyik kreatív programot tudjuk megtartani.

A MIKULÁS, mint minden évben, idén is ellátogat hozzánk sok extra programmal, amit pár nappal előtte hirdetünk majd meg. Mivel 2017-ben hétköznapra esik december 6., ezért a december 9-10-én szombat-vasárnap lesznek a kapcsolódó programok.
CSOPORTOKAT bejelentkezés nélkül szívesen fogadunk, de javasoljuk, hogy inkább hétköznapokon, ha lehet, akkor is inkább délelőtt jöjjenek el hozzánk. Hétvégén sokkal többen vannak nálunk, ilyenkor egy csoport nem biztos, hogy befér hozzánk. Külön foglalkozásokat tartani nekik idén sajnos nem tudunk.

BABAKOCSIVAL ÉS KEREKESSZÉKKEL lehet akadálymentesen mozogni a Karácsonyházban, de hétvégén a megnövekedett érdeklődés miatt nem ajánlott. Ilyenkor időnként előfordul, hogy ha sokan vannak bent, kollégáink megkérik a babakocsival érkezőket, hogy ne menjenek be vele a házba, mert lehetetlen olyankor közlekedni az átjárókban és a szűkebb szobákban. Kérjük ennek megértését, ez ugyanis nem azért van, mert nem akarjuk beengedni a babakocsikat a házba, hanem pusztán a józan ész és a katasztrófavédelmi szempontok követelik meg ezt a kérést. A fedett előtér alatt ilyenkor kint lehet hagyni a kocsikat. Bár az őrzés ugyan itt nem biztosított, eddig nem volt semmi probléma ebből, ezért értéket kérjük ne hagyjatok bennük!
MOSDÓ sajnos nincs nálunk, (mivel egy bolt vagyunk, nem is kell, hogy legyen), de a mellettünk lévő művelődési házban van. Ez a lehetőség viszont vasár- és ünnepnapokon csak délelőtt 11 órától érhető el, érdemes ezzel számolni!

KÁRTYÁVAL lehet nálunk fizetni (VISA, Master Card), de American Express-t és utalványokat sajnos nem tudunk elfogadni.

The post Megnyitott a Karácsonyház – infok, nyitvatartás itt appeared first on Karácsonyitipp – Karácsonyi hírek, tippek, ötletek.

Mondd el a véleményed

Vörösmarty Mihály: Kék szem

Hatoslottó nyerőszámok eheti – 42. hét: 2022.10.23