Megtalálta második otthonát Keleti Andi!

Hirdetés


Nekem a Balaton a Riviéra! Így van ezzel Keleti Andi is, aki a nyár utolsó forró napjait kis családjával együtt a magyar tengernél töltötte el.

Hirdetés

Augusztus végén egy ötcsillagos apartmanba költözött két gyermekével és férjével Keleti Andi. A fitt szülők fontosnak tartják, hogy a gyerkőcök megismerjék hazánk nevezetességeit, szebb városait. A pihenés természetesen aktívan telt: „A mi gyermekkorunkban a balatoni nyaralások még a vízi-biciklizésről és a lángosozásról szóltak. Fogyókúra ide vagy oda, most is megeszünk persze egy-egy jó lángost, ha a partra látogatunk. A vízi-biciklit azonban a görkorcsolya és a kerékpár váltotta fel, olykor a vitorlázás, sőt elkezdtünk barátkozni a gördeszkával is.” – kezdte el Keletei Andrea.
A táncos páros hisz abban, hogy időnként bizony ki kell szabadulnunk a jól megszokott légkörünkből, hogy feltöltődjünk, majd újult erővel vágjunk bele újra a szürke hétköznapok forgatagába. A vízpart mellett megtalálták második otthonukat, így úgy döntöttek, hogy amint lehetőségük nyílik rá, vásárolnak a környéken egy nyaralót, ahová akár ősszel is szívesen visszatérhetnének.
„Hihetetlen ez a nyaralókomplexum, olyan, mint egy üdülőfalu, saját, összetartó kis közösséggel, játszótérrel, medencékkel, ősfákkal és csupa zöld területtel. Az aktív pihenést kedveljük, friss levegőn, ami után még jobban esik csobbanni egyet a vízben. Viki és Máté jó úszók, már önállóan is eljátszanak, ettől függetlenül mindig frászt kapok, amikor víz alá buknak. Ezért voltam nyugodtabb, amikor a kerti medencében fürdőztek, ott könnyebben szemmel tarthattam őket” – lelkesedett az édesanyaként is helytálló táncművésznő.




Hirdetés

Írta: Hatos Nikolett. 2012.08.27.

Forrás: RedLemon

Mondd el a véleményed

Fekete hattyúból meztelen Dior-lány!

Minden eddiginél izgalmasabb újdonságokkal jelentkezik a VIVA TV!