Megvan a Miss Balaton 16 döntőse

Hirdetés

Három személyes casting után választották ki a Miss Balaton by Cosmopolitan legszebb lányait, akik augusztus 6-án este Balatonfüreden szállnak majd versenybe a Balaton királynője címért. A szakmai zsűri előtt bikiniben, elegáns öltözetben és sportos ruházatban is bizonyítaniuk kell. Érdemes alaposan felkészülni a lányoknak, ugyanis egy autó, nyereményutak és egy riói olimpiai utazás is vár a legjobbakra.

 top_32

gyakorlas_polgar_krisztivel

Hirdetés

Három castingon Epres Panni, Iszak Eszti, Dukai Regina, Debreczeni Zita és Seres Attila zsűrizte a lányokat, miközben hétről hétre tanácsokkal is ellátták őket, miben érdemes fejlődniük. A szép külső mellett nagyon fontos szempont volt, hogy tájékozottak legyenek a versenyzők. Ezért az utolsó megmérettetésen már egy rövid, közéleti témákról szóló angol interjún is részt vettek a lányok.
a_stab

Nagyon sokat alakultak a jelentkezők az első casting óta. Bár én a zsűrizéseken nem voltam bent, de a fürdőruhás fotózásnál mindenkivel találkoztam, segítettem nekik a legjobb pózt megtalálni vagy épp megigazítottam a hajukat, és persze bátorítottam őket” – mesélte Horváth Éva, a verseny koordinátora. „Most pedig lassan már a véghajrába érünk, jövő héten fotótáborba érkeznek a döntősök, augusztus első hetében várjuk őket a felkészítő táborba, augusztus 6-án pedig eldől, hogy ki nyeri meg a Miss Balaton by Cosmopolitan 2016 címet.”

keszul_a_haj
Alig egy hónapja maradt a döntős 16 lánynak, hogy a legjobb formába hozza magát a finálé napjára, ahol több tourban vonulnak majd fel a most még titkos szakmai zsűri előtt. Augusztus 6-án kiderül, hogy ki nyeri meg a csajos Toyota Aygót, a Vista Utazási Irodák által felajánlott 500 000 Ft értékű utalványt és ki tölthet el egy hosszú hétvégét a Kastély Hotel Sasvár Resortban. A közönségdíjas nyereménye egy 100 000 Ft-os utazási utalvány lesz. Végül, de nem utolsó sorban pedig a magyar olimpiai csapat is kiválasztja majd kedvencét a döntősök közül, aki 6 napra kiutazhat Rio de Janeiróba, a csapat hivatalos vendégeként.

Hirdetés
zsuri

A döntős lányok névsora:

Ángyán Rebeka

Bakó Anett

Brunner Gina

Danka Noémi

Garai Flóra

Juhász Dominika

Kálvári Múzsa

Kerepesi Réka

Kónya Petra

Kozma Klaudia

Mike Szabina

Mosonyi Boglárka

Nagypál Krisztina

Németh Nikolett

Sicra Andrea

Viczián Viktória

Mondd el a véleményed

A Rudimental üzenete az Efottozóknak:

Kiderült, melyik híres tévés a Balaton Soundon talált egyik ájult lány anyja