Mesterséges intelligencia alapú applikáció a terápiás célú étrendekhez

Hirdetés

Az applikáció januárban válik elérhetővé páciensek és szakemberek számára

A helyes táplálkozás és a terápiás célú étrendek gyógyító-megelőző szerepe egyre nagyobb prioritást és figyelmet kap az egészségügy területén. Köszönhető ez az elmúlt 10 esztendő bélmikrobiom kutatásainak, növekvő szakirodalmának, az idekapcsolódó diagnosztika ugrásszerű fejlődésének és a betegek egyre erőteljesebb tudatosságának. A funkcionális táplálkozásnak döntő szerepe van az egészség megtartásában, illetve egyes betegségek esetén a gyógyításban. A nem fertőző, krónikus egészségügyi kihívások esetén a szakorvosi ajánlások gyakran felhívják a figyelmet arra, hogy a kezelésben nagy jelentősége van a táplálkozási normák jelentős megváltoztatásának. Erre vonatkozó, pontos és hosszútávú útmutatásokat azonban a páciensek alig vagy egyáltalán nem kapnak. Ennek oka részben az egészségügyben jól ismert szakemberhiány, statisztikák szerint ugyanis 1 dietetikusra ma Magyarországon, 570 páciens jut.

Ezen segíthet hamarosan egy új applikáció, a My Food Protocol, amely áthidaló és komplex megoldásokat kínál felhasználóinak, azaz pácienseknek és szakembereknek egyaránt. Az étrendtervezésen túl vállalja az edukatív szerepet, írásos és videó alapú oktató anyagok keretén belül. Igény szerint összekapcsolja felületén a pácienst terapeutájával, így a valós idejű étrendi monitorozás és utánkövetési lehetőség egyénre szabottságot biztosít a hatékonyabb gyógyulás vagy állapotjavulás érdekében.

Hirdetés

A mesterséges intelligencia tanuló algoritmusa lehetővé teszi a precíziós orvoslást, azt a személyre szabottságot, amikor a genetikai adottságok, szervi- és érzelmi meghatározók, leletek és többéves kórelőzmények, az életmód, illetve a közvetlen, lelki- testi- szellemi környezet figyelembevétele is szerepet kap a terápiák meghatározásában. Így az általános eljárások mellett vagy helyett, az egyéni eltérések, a páciens betegséghez való viszonya, a beteg képességei nagyobb volumenben képezhetik a kezelések részét.

Ez azért fontos, mert a személyre szabott és folyamatosan finomhangolt terápiás étrendek hatékonyabbak eredmény tekintetében, akár szív- és érrendszeri betegségekről, cukorbetegségről, meddőségről, daganatos betegségekről, autoimmun eredetű betegségekről vagy akár idegrendszeri állapotokról van is szó mint az autizmus vagy az Alzheimer-kór.

Hirdetés

A My Food Protocol lehetővé teszi a földrajzi és időbeli korlátok leküzdését, illetve szakemberek számára több páciens kiszolgálásában jelenthet megoldást. Célja ugyanis a terapeuták munkájának megkönnyítése, a döntéshozatalok támogatása analitikai rendszereinek és beszerzési forrás ajánlóinak köszönhetően.

A mesterséges intelligencia alapú szoftver világviszonylatban hiánypótló szerepet tölt be azzal, hogy az étrenddel kapcsolatban felmerülő kérdésekben is összetett segítséget nyújt felhasználóinak. Ötvözi azokat a szegmenseket, melyek nem csak egy ígért, hanem egy megvalósuló életmódváltás szükségletei.

A táplálkozástudományi irányelveknek megfelelő minőségi termelők és tiszta alapanyagú élelmiszer-előállító helyek folyton frissülő, országos listája biztosítja a minőségi alapanyagok beszerzését. Ugyanígy lokalizáltan jeleníti meg azokat a szállás- és vendéglátóhelyeket, ahol az adott terápiás étrend biztosított lehet. Szakember ajánlóval is rendelkezik (például dietetikus, orvos, személyi edző, gasztropszichológus), és a táplálék-kiegészítők káoszában is irányt mutat, hogy kompromisszumok nélkül, magas hatóanyag-tartalmú, bizonyítottan jól felszívódó formájú termékekhez juthassunk szükség esetén.

Az applikáció januárban válik elérhetővé páciensek és szakemberek számára. Az előregisztráció azonban már elérhető a www.myfoodprotocol.com szoftver weboldalán.

A projekt katalizátorát egy súlyos rákbetegségben majdnem elveszített édesanya felépüléséért való küzdelem adta, akinek újra egészségessé válása a fejlesztés alatt álló kódrészletek és tanuló algoritmusok mozgatórugójává vált.

A két testvér, Nagy Nelly és Nagy Krisztina által alapított startup egészségügyi haszna mellett másra is ráirányítja a figyelmet. Nagy Nelly, a My Food Protocol startup ötletgazdája, alapítója és ügyvezető igazgatója szerint ugyanis a nők jelenléte az informatika területén meglehetősen alulreprezentált, mindössze 8-10%-ot tesz ki. Ez az arány tovább csökken, ha egészségügyi informatikáról, tovább bontva azt, mesterséges intelligencia alapú fejlesztésekről van szó, méghozzá vezető szerepkörben.

A My Food Protocol a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő inkubációs programján keresztül szerzett befektetést.

Mondd el a véleményed

A Király: Zámbó Jimmy sorozat 7. resz videa – nézd meg online

Mavi szerelme 1. rész tartalom, videa – nézd meg online!