Az a pogány Filcsik a Jó palócok kötet egyik novellája: egy különc, megkeményedett szívű csizmadia története, aki élete végén egyetlen váratlan, önfeláldozó gesztussal mégis emberséget és irgalmat mutat. A történet azt vizsgálja, hogyan lesz valaki a saját sértettsége, makacssága rabja, és hogyan villan fel még ebben a „pogány” emberben is az igazi könyörület.
Ki Filcsik, és miért „pogány”?
Filcsik István öreg csizmadia, félig tót származású, „különálló” alak a palóc faluban: zárkózott, mogorva, önfejű ember, akiről azt beszélik, hogy „kőből van a szíve”. Van egy lánya, Terka, akit a maga feje szerint, érdekből a sánta csoltói molnárhoz akar adni, nem törődve a lány érzéseivel – Terka azonban a fiatal szolgabíróval szökik meg.
A szökés után Filcsik teljesen megkeményedik, egész életét egyetlen tárgyba, a híres, díszes bundájába kapaszkodva éli: ebben jár, ezzel kérkedik, ebben érzi magát valakinek. A falu „pogánynak” nevezi: rideg, irgalmatlan, önfejű – mintha kívül rekedt volna a keresztény szeretet világán.
A bunda és a váratlan irgalmasság
Egy téli estén Filcsik hazafelé menet egy árokparton dideregve kuporgó koldusasszonyt és gyerekét találja, akik szó szerint az életükért reszketnek a hidegben. A mogorva csizmadia ekkor mindenki (és saját maga) meglepetésére odaadja nekik a bundáját – azt az egyetlen tárgyat, amihez egész önérzete kötődött.
Ugyanakkor kimondja a kulcsmondatot: ha meghal, „pogány módra” temessék el, ne a falu rendes, keresztény módján – mintha ezzel saját magára is ítéletet mondana, és önbüntetésként vállalná a kirekesztettséget. A gesztus mégis egyfajta megkésett megtérés: Filcsik úgy adja oda mindenét egy idegennek, ahogy a lányának nem tudott szeretetből adni.
Mit üzen a novella?
Mikszáth finoman, iróniával és együttérzéssel mutatja meg, hogy:
-
a „pogány” jelző mögött is lehet mély, elfojtott érzékenység;
-
a sértettség, makacsság tönkreteheti a családi kapcsolatokat, ha nincs benne bocsánat és párbeszéd;
-
egyetlen önfeláldozó cselekedetben mégis megmutatkozhat az ember „jobbik fele”, még ha későn is.
Filcsik alakja ezért egyszerre komikus, szánni való és megrendítő: egy ember, aki élete nagy részében félreélte a szeretetet, de a legvégén mégis tud adni valamit, ami tényleg az életet jelenti valakinek.