Miló Viktória végre kikapcsolódhatott a SportVerda forgatásán

Hirdetés

A profi ökölvívó élete a munkája is egyben

A csinos boksz-világbajnok élete nem mindig volt olyan felhőtlen mint mostanában. Sőt korábban még küzdenie kellett saját magával. Ma már azonban kicsattan a boldogságtól, hiszen a munkájának élhet, tréner és életmód-tanácsadó is egyben. A rengeteg teendő közben a kutyáival való szorgoskodás és a SportVerda forgatása kapcsolja ki.

– Nem nyaralok, mivel rengeteget dolgozom, hiszen tréner és életmód-tanácsadó vagyok. A munka mellett pedig majdnem minden hétvégén viszem a kutyákat külföldi versenyekre, ezért nekem a kutyázás a vakáció. Új szerelem ez az életemben, és most már elég jó szinten versenyzek is velük. Eltűnt az életemből a megszokott napi két edzés, és azt az űrt szerettem volna kitölteni. Rám az a jellemző, hogy 24 órában dolgozom, pörgök, és volt naponta 2-3 óra, amikor nem tudtam magammal mit kezdeni. Aztán jöttek a kutyák, és kihúztak a tétlenkedésből. Ez egy óriási szerelem, most már elfogadom magam, nagyon sok szeretetet kapok tőlük, a világ legjobb dolga a kutyázás. Nagyon jól érzem magam a bőrömben annak ellenére, hogy egyelőre nincs férfi, akivel összeköthetem az életem – kezdte a világbajnok ökölvívó, aki ismét Tordai Istvánnal forgatott.

Hirdetés

– Mindig jól telnek a forgatások, már többször is részt vettem vendégként. Mivel nő létemre nem nagyon értek az autókhoz, sokszor meg is gyűlik velük a bajom, úgyhogy nagyon örülök, ha már egy kérdésre is tudom a választ. Már hozzászoktam Tordai István stílusához, úgyhogy csak nevetek rajta. Viszont kikapcsolódásnak számít a forgatás, ilyenkor legalább nem kell dolgoznom, és este 10-ig a fitneszteremben edzést tartani. Noha napi szinten sokat vezetek, az automata autó közelebb áll a szívemhez, hiszen nem kell bíbelődni a kuplunggal és a váltóval. 1997-ben megszereztem a jogosítványt, tíz évig nem vezettem, majd amikor felköltöztem Budapestre, kaptam egy automata kocsit. Sem a fővárost nem ismertem, sem vezetni nem tudtam. Manapság nem azért megyek gyorsan, mert a sebesség eufórikus érzést nyújt, hanem mert mindig sietek, és elkések valahonnan. Úgy érzem, maradok a jól megszokott szakmámnál, amiben viszont profi vagyok, ezt a vendégeim is hangoztatják – mosolygott Viki, aki folyamatosan a munkájának él.

– Reggel 5-6 körül kelek minden nap, mert a kutyáimat megetetem, elviszem őket sétálni. Már 7-től kora délutánig bent vagyok az edzőteremben. Mindenféleképpen úgy intézem, hogy két műszakban dolgozzak, így haza tudok menni napközben a kutyáimhoz, majd délutánonként ismét visszamegyek a terembe.

Hirdetés
Milo_Viki_Tordai_Istvan2.jpg

Mondd el a véleményed

Megvan, melyik Magyarország kedvenc sajtja!

Kovács András Péter “Pont a napokban gondoltam bele…”