Most jött: hatósági felhívást adtak ki Jákli Mónika halála miatt, ezeket keresik

Hirdetés

A szlovák hatóságok intenzíven vizsgálják Jákli Mónika, a Magyarországon is ismert fitnesz-influenszer halálos balesetének körülményeit, amely a 63-as főúton történt Nagymegyer közelében.

A rendőrség kamerafelvételek begyűjtésével próbálja rekonstruálni a tragikus baleset előzményeit, és felhívást tettek közzé, amelyben arra kérik az érintett útszakasz mentén élőket, hogy osszák meg a térfigyelő kameráik által rögzített felvételeket.

Hatósági felhívást adtak ki Jákli Mónika halála miatt

Hirdetés

A baleset szerdán, a hajnali órákban történt, amikor a 31 éves nő egy enyhe balkanyarban letért az útról, és autója a fák közé csapódott.

A jármű több darabra szakadt, Jákli Mónika pedig kizuhant belőle. Bár a mentőknek sikerült újraéleszteniük, a kórházba vezető úton életét vesztette.

A rendőrség több gyanús körülményt is vizsgál. Az egyik kérdés, hogy miért haladt a nő vélhetően nagy sebességgel Nagymegyer és Komárom irányába hajnalban, amikor állítólag az éjszakát Komáromban töltötte.

Az is különös, hogy a baleset helyszínéhez közeli Alistál térfigyelő kameráin nem látszik, hogy áthaladt volna a falun, ami arra utalhat, hogy megfordult a 63-as úton, vagy egy másik útvonalon tért vissza. Felmerült az üldözés lehetősége is, de ezt egyelőre nem támasztják alá hiteles információk.

A hatóságok minden lehetséges szálat igyekeznek felgöngyölíteni, hogy kiderítsék, mi vezetett a tragédiához. Zlatica Antalová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrség szóvivője elmondta, hogy a vizsgálat során szakértői elemzésekre is szükség van, és amíg ezek nem készülnek el, nem tudnak részletesebb tájékoztatást adni.

Forrás

Mondd el a véleményed

Szóvadász #játék #szójáték #fejtörő #youtubeshorts