Négyéves a blog! Nagyjából eddig jutottam azon elmefuttatásaimban, hogy mégis mit írhatnék ennek kapcsán. Aztán eszembe jutott mennyire gyilkos egy év áll mögöttem, ebben az évben írtam a legkevesebb bejegyzést, volt idő, amikor hetekig semmit. Ez persze egészen mélyen valahol zakatol bennem és nyomaszt. De megpróbálom valamilyen időbeosztáshoz, heti legalább két poszthoz tartani magam, aztán ki tudja sikerül-e. Reméljük.
Habár a blog amolyan kikapcsolódás, hiába vagyok hivatalosan cikkgyáros, idén kétségbeejtően kevés szöveget írtam, viszont a hobbimra fordítható energiáim végleg elfogytak – az egyetem, a sminkelés, a tanfolyamok mellett. Néha látom magam, hogy a tükörbe nézek és megjelenik a fejem mellett egy A teljes cikkért KLIKK!
Mondd el a véleményed



