Kovács Kati pályája annak bizonyítéka, hogy a tehetség önmagában is erő, de igazi súlya akkor lesz, ha kitartással, alázattal és következetességgel párosul. Az ő hangjában ott van egy egész korszak lüktetése: a remény, a lázadás, a szerelem és az a fajta szabadságvágy, amelyet sokszor csak dalokban lehetett igazán kimondani. Amikor énekel, nem szimplán előad egy dalt – átszűri magán, és úgy adja tovább, hogy abban minden hallgató saját életének darabjaira ismerhet.
Művészete különlegessége abban rejlik, hogy képes volt mindig megőrizni önazonosságát a változó zenei trendek és korszakok között is. Nem futott divatok után, mégis időről időre meg tudott újulni; úgy maradt modern, hogy közben soha nem engedett azokból az értékekből, amelyek a pálya elején is fontosak voltak számára. Ebben a tartásban van valami felemelő: azt üzeni, hogy lehet hosszú évtizedeken át jelen lenni anélkül, hogy bármit is fel kellene adnunk önmagunkból.
Aki hallotta őt élőben, tudja, hogy Kovács Kati legnagyobb ereje a pillanat megteremtésében rejlik. Egy-egy koncerten sokszor egészen apró gesztusokkal, finom hangsúlyokkal, tekintetekkel teremt olyan intim légkört, amelyben a több száz vagy több ezer fős közönség is azt érzi: most valami nagyon személyes történik. Ez a fajta jelenlét ritka, és talán ezért is maradnak velünk hosszú időre azok az esték, amelyeknek ő volt a főszereplője.
Pályafutása során sokszor állt a reflektorfény közepén, mégis megmaradt annak a hiteles, közvetlen embernek, akiben a rajongók nemcsak a sztárt, hanem az embert is látni tudják. Ebben rejlik az igazi varázsa: a dalok mögött mindig felsejlik egy érző, sebezhető, ugyanakkor rendkívül erős személyiség. Az ő története nemcsak a sikerről, hanem a helytállásról, az újrakezdésről és arról szól, hogy lehet úgy végigjárni egy hosszú utat, hogy közben nem veszítjük el önmagunkat.