Nicole Kidman a Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjében

Hirdetés

 

A világ szeme Cannes-ra figyel. A 67. Cannes-i Filmfesztivál, – ahol 18 alkotás versenyez majd az Arany Pálmáért – nyitó ceremóniáját követően a meghívott sztárok a Nicole Kidman főszereplésével készült Grace – Monaco csillaga (12) című filmet tekinthetik meg. Az ausztrál színésznő tavaly a zsűriben foglalt helyet, most pedig örömmel tér vissza abba a városba, ahol Grace Kelly és III. Rainer monacói herceg először találkozott. “Életem egyik legnagyobb élménye volt tavaly a Cannes-i zsűrizés. Felejthetetlen volt találkozni a sok fantasztikusan tehetséges alkotóval. Imádom Cannes-t, és boldog vagyok, hogy a nyitó filmmel térhetek vissza. És itt találkozott Grace és Rainer először. Mintha egy kör zárulna be ezzel.” – nyilatkozta a színésznő egyik interjújában.

graceofmonacopic02small

Hirdetés

A Piaf rendezője, Oliver Dahan legújabb alkotásában Hollywood egyik legcsodálatosabb, legismertebb, ikonikus színésznőjének sorsdöntő periódusát tárja elénk, amikor Grace Kelly végleg maga mögött hagyja a filmezést, és még Alfred Hitchcock ajánlatát is visszautasítja, aki múzsájaként tekintett Gracyre. “Nem igazán voltam tisztában Grace életének minden részletével.” –árulta el az Oscar-díjas színésznő, mikor filmbeli szerepéről kérdezte egy internetes magazin újságírója. “Azt tudom, hogy anyukám imádta őt, hisz Grace a generációjának egyik legikonikusabb színésznője volt. Persze láttam őt Hitchcock filmjeiben, de azt nem tudtam, hogy min is ment keresztül, milyen elkötelezettséget jelentett a számára, hogy feleségként, és hercegnőként is helyt álljon.”

graceofmonacopic06small

Nicole Kidman tavaly szebbnél szebb ruhakollekciókban jelent meg a Croisetten, és mindenki árgus szemekkel figyelte melyik híres tervező ruháját viseli épp. Valószínű ez idén sem lesz másként, és most ráadásul a színésznő egy időutazásra invitálja a nézőket, amikor is a 60-as évek klasszikus világa elevenedik meg a maga ragyogásával, eleganciájával, és egy hercegnő hétköznapi valóságával.

A Grace – Monaco csillaga május 22-től a mozikban. De addig itt a szinkronizált előzetes:

Forrás: Pro Video

Mondd el a véleményed

Conchita Wurst-jelenség, tényleg ennyire rémisztő?

Álomnyaralás Marlon Brando szigetén