Összeomlott MÁZS! Vastag Csaba vitte kórházba barátját!

Hirdetés

Tegnap már írtunk arról, hogy a musical színész egy sajtóeseményen magából kikelve ecsetelte, hogy mennyire rosszul esik neki, hogy a Miss Saigon bajai előadásából indokok nélkül kihagyták.

                                    

Ez az ügy csak hab volt a tortán, a mostanában túlterhelt énekes szerevezte minden előjel nélkül azt mondta: állj!
  A rosszullétet megelőzően MÁZS azon a halászlé főzésen vett részt, ahol sajnos nagyon felidegesítette magát a mellőzés miatt, ezután tűnt fel neki az, hogy valami nincs rendben. Éppen Vastag Csaba hívta telefonon, amikor érezte, hogy barátja hangja furcsán cseng, és valami baj van. Zsolt zavartnak tűnt, ezért az X-faktor nyertese azonnal a helyszínre sietett és kórházba vitte MÁZS-t. 6 órán keresztül altatták és nyugtatókat kapott, ma már otthon lábadozik, de pihenőre ítélte az orvos, a színész pedig engedelmesen tűri a helyzetet, hiszen intő jelnek fogta fel a történteket.
  Egyelőre nem tudni, hogy mikor állhat ismét színpadra a Gengszterek oszlopos tagja, de igyekszik rajongóit megnyugtatni, hogy komolyan veszi gyógyulását.

Hirdetés

                                    

Hirdetés

2012.04.21
Farkas Clarissa
Mondd el a véleményed

Adam Lambert nem jön Budapestre! Idén nem lesz Kapcsolat koncert!

Kocsis Tibó régi barátja a Csillag Születikben!