Orbán Erika nevét ugyan még kevesen ismerik, pedig eddig már hat könyv és hét színdarab őrzi a nevét, és városának kulturális életének oszlopos tagja. Aktív alkotónő, aki több mindennel foglalkozik, hogy értéket tudjon nyújtani, részletesen mesél könyvekről, olvasókról, színdarabokról, színházról és közönségről.
– Mit mondana el önmagáról azoknak az olvasóknak, akik még nem találkoztak a nevével?
– Érdeklődő, nyitott szemmel járó ember vagyok, amit látok, azt általában le is írom. Nem feltétlenül születik belőle regény vagy novella. De nekem így könnyebb feldolgozni az élet különböző eseményeit. Neves, nagy múltú magazinoknál, remek kollégákkal dolgozhattam. Sokat tanultam tőlük. Ma saját magazinom van, az Alkotónők online magazin. Ide kerülnek fel írásaim, véleményeim, gondolataim. Aki novelláimra, regényeim születésére, a könyvek szereplőinek életére is kíváncsi, annak ajánlom a Betűvetéseim oldalt, ahol mindezeket megtalálja.
– Eddig hat kötet és hét színdarab jelent meg a kezei alatt. Milyen műfajú írások ezek?
– Szórakoztató irodalom, bár komoly dolgokról esik bennük szó. A könyvek emberekről, emberi sorsokról szólnak. Olyan emberekről, akik igyekeznek megküzdeni az életük nyújtotta lehetőségekkel, kihívásokkal. Olyan emberek ők is, mint mi vagyunk, néha győznek, néha elbuknak, néha levonják a tanulságot, néha csak élnek bele a világba minden felelősség, és küzdeni akarás nélkül.
– A történetek írásakor a saját életéből is merít ötleteket, elemeket?
– Azt hiszem, ez óhatatlan, hiszen a történetek belőlem jönnek, valamennyire minden szereplőben benne vagyok én magam is. De figyelem az embereket, a gesztusaikat, a mimikájukat, a testbeszédüket. Egy-egy érdekesebb arc láttán mindig elfog a kíváncsiság, hogy vajon milyen élete van az illetőnek, ki várja otthon, ha várja egyáltalán valaki, mit dolgozik, hogyan él, milyen sors jutott osztályrészül neki, s ezekből a gondolatokból lassan kialakul az a karakter, aki egy majdani írás főszereplőjévé válik.
– Hogyan képzeljük el írás közben? Ha jön az ihlet, akkor hajnalig ül a laptop felett, és megszállottan ontja magából a sorokat?
– Majdnem így történik, de azért az írás nem ennyire egyszerű. Néha napokig, sőt hetekig nem jön az ihlet, vagy ha jön, én nem jutok hozzá, hogy le is írjam. De ha minden összejön: van ihlet, és van időm, akkor igen. Leülök a gép elé, kizárom a külvilágot, és gyakorlatilag pont és vessző nélkül beírom a szöveget a gépbe. Amikor kifogyok a mondanivalóból, akkor elmentem, és két napig rá sem nézek. Utána kezdem csak a javítást, amikor már úgy érzem, objektíven tudok az általam leírtakra tekinteni. Megtörtént már, hogy kidobtam tíz oldalt, mert két nap elteltével nem éreztem jónak.
– Soha nem érezte úgy, hogy elvesztegetett idő volt megírni ennyi oldalt, majd kidobni?
– Nem. Ha nem jó valami, azt az olvasó is észreveszi. Nem szabad benne hagyni egy történetben felesleges sallangokat, oda nem illő történéseket, időhúzó, semmitmondó párbeszédeket.
– Így van ez a darabjainál is?
– Ott talán még inkább. Hiszen ott játszódik minden a néző előtt, s a néző finom kis receptoraival azonnal észreveszi, ha valami nem való a darabba, ha valami olyat mond egy szereplő, ami idegen az ő karakterétől. De észreveszik ezt a színészek is, és azonnal lereagálják, és ez így van jól.
– Mennyire akar üzeneteket, tanulságokat elrejteni a szövegben?
– Ha van bennük tanulság, az nem szándékos, de azt hiszem, elkerülhetetlen. A kép című könyvem egy huszonéves lányról szól, s arról, hogyan találja meg rég elfeledett, eltitkolt dédanyját. Ez szolgálhat azzal a tanulsággal, hogy múlt nélkül nincs jövő. A Bonyodalmak című könyvemben a tizenéves kamasz, a nehezen kezelhető Linda keresztanyja elfogadó, szeretettel teli viselkedése miatt változik meg. Ennek lehet a tanulsága, hogy az elfogadás, a megértés mire képes egy ember életében. De inkább olvassák el a könyveimet, és vonja le belőle mindenki a maga tanulságát. Azt hiszem, így jár a legjobban az olvasó, ha nem rágjuk a szájába, hogy mit akart az író mondani.
– Azt már tudjuk, miről szólnak a könyvek. De miről szólnak a darabok?
– Elsősorban szórakoztatni szeretnék a nézőt. Azt szeretném, hogy aki bejön megnézni egy-egy előadást, jól érezze magát, nevessen, kuncogjon, s úgy menjen haza, hogy még útközben is mosolyogjon. Bohózatok, mint A zokni vagy A fületlen tetem, illetve vígjátékok, mint Az eltűnt férjek, Maszkaland kerülnek ki a kezem alól. Szeretném, ha az emberek arra az egy-másfél órára megfeledkeznének a gondjaikról, és önfeledten szórakoznának.
– Miről szól majd a következő könyve?
– Legújabb könyvem, a Kisvárosi anziksz az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában jelent meg. Itt már rendelhető is. A történet egy kisváros életéről, annak lakóiról, a problémáikról, az elidegenedésről szól. De már készül egy másik könyvem is, melyben egy hatvanéves nő eltűnése okozza a bonyodalmakat. A nő eltűnik, és nem lehet tudni, hogy elrabolták, vagy önszántából hagyja el a családját. A könyv a miértet próbálja boncolgatni.
– Legközelebb milyen darabot láthatunk?
– Jelenleg három darabot próbálunk online. Ez természetesen nem egyszerű, kettő közülük egyszemélyes vígjáték, az egyik a PaSiráM, ami egy férfi sirámait tárja a nézők elé. A másik a NőMérŐ, ami ugyanennek a női változata. Harmadik darabunk egy komolyabb mű, Carpe Diem címmel. A honfoglalás korában és a huszadik században játszódik. A két kort egy kislány köti össze, aki a honfoglalás korából egy sámánnak köszönhetően kerül át a huszadik századba. Az első komolyabb darabunk lesz. Meglátjuk, hogyan fogadja majd a közönség.
További információ: https://betuveteseim.webnode.hu/
