Prove: A siker útjának első lépcsőin a fiatal csapat

Prove
Prove

A Prove zenekart két fiatal zenész – Németh Márk (ének, gitár) és Tury Krisztián (gitár) alapította 2019 februárjában, akikhez 2020 nyarán csatlakozott   Borbély Bence Regő  dobos. valamint  a banda basszusgitárosa, Gerendás Ruben. Márk és Krisztián egy közös zenei producer barátjuk jóvoltából ismerte meg egymást és gyorsan jó barátság és egy kiváló szakmai kémia alakult ki közöttük. Bencét a zenekarba a csapat menedzsere ajánlotta, míg a basszusgitárost Bence, aki korábban már dolgozott együtt Rubennel.A csapat 2020.09.19-én, azaz múlt szombaton elnyerte Ujfalusy Gábor-díjat, szeptember 18-án pedig Balassagyarmaton adtak fergeteges koncertet.Németh Márkkal, a zenekar énekes-gitáros- dalszerzőjével beszélgettem.

Hogyan éltétek meg a 2020-as évet eddig, mennyire nehezen vészeltétek át a pandémia által okozott nehézségeket?

Őrület ez az év. Szerintem nem volt olyan ember, akit valamilyen szinten ne negatívan érintett volna ez az év és a vírushelyzet. A zenekar szempontjából nekünk talán egy picit könnyebb volt, hiszen nem vagyunk még egy befutott, koncertező banda. Februárban hoztuk ki az első „EP1C” című kislemezünket, melynek a lemezbemutatóját még február 28-án gond nélkül megtudtuk tartani. Utána volt egy kis csend, de mi ezen idő alatt az új dalok megírására koncentráltunk.

Prove a Petőfi TV-ben
Prove a Petőfi TV-ben

Az idei év második felében részt vettetek az Öröm a Zene verseny sorozatban. Milyen tapasztalatokat éltetek meg, mesélj a díjakról?

A zenekarral szerettük volna szakmai visszajelzéseket kapni, hogy tudjuk jó úton járunk-e, jó-e ez az irány. Ezért neveztünk az Öröm a Zene verseny sorozatába, ahol összesen három fordulóban vettünk részt. Budapesten 104 nevezett produkcióból jutottunk a legjobb tíz közé, a döntőbe. A zsűri itt olyan építő jellegű kritikát fogalmazott meg nekünk, melyet igyekeztünk rövid időn belül orvosolni. Lényegében erre volt szükségünk, ezért mentünk. Picivel több, mint kettő hetünk volt az egri ÉTER Light fordulóig, így ami tudtunk igyekeztünk formálni. Végül nagyon nagy örömünkre 5 különdíj mellett a Prove basszusgitárosa, Gerendás Ruben kapta a mezőny legjobb basszusgitárosa díját is. Ha már a díjakról van szó szeretném megemlíteni, hogy a harmadik állomásunkon, Balassagyarmaton mi kaptuk meg az Újfalusi Gábor Díjat. Az Öröm a Zene sorozat – azaz még annak elődjének – elhunyt egyik korábbi alapítójáról elnevezett díjat fordulónként egy-egy tehetséges zenész kapja meg, ritkán kapja meg zenekar. Minket egységesen díjaztak és ez nagyon nagy megtiszteltetés. Ezúton is köszönjük.

Fogtok még ilyen versenyekbe nevezni?

Igen, mindenképpen. Nem dőltünk hátra, folyamatosan dolgozunk. Bőven van még min csiszolni és ahhoz elég maximalisták vagyunk mind a négyen, hogy ne álljunk meg az első pozitív visszajelzések után.

Melyik díjnak örültetek a legjobban?

Az Újfalusi Gábor-díj egy nagyon komoly erkölcsi díj, melynek nagyon örülünk. De legalább ennyire örülünk annak, hogy a számos befutott zenekart menedzselő Kovács Ákos Dadan különdíjként felajánlotta nekünk, hogy 2021-ben felléphetünk a Margaret Island, vagy a HoneyBeast előtt.

Ezen a héten vasárnap mutatjátok be a Petőfi Rádióban a „Minden” című új dalotokat. Mit tudhatunk erről a dalról?

A “Minden” az EP1C című kislemezünkről már a második dal – a „Megjöttél” után -, amit bemutathatunk a Petőfi Rádióban és ezt nagyon köszönjük nekik. A dalt eredetileg egy nyári fesztivál hangulatú dalnak szántuk, de a vírus helyzet miatt úgy gondoltuk mindenkinek jót tehet, ha egy ilyen hangulatú dal inkább az év vége fele jelenik meg, amikor eggyel szürkébb minden. A “Minden” arra hívja fel a figyelmet, hogy a hétköznapi megszokások mellett ne felejtsünk el élni. Éljünk meg minden pillanatot, szerezzünk élményeket, mert ezek lesznek, amelyekre mindig emlékezünk majd és ebből tudunk majd igazán táplálkozni.

Kik írták a dalt?

A dal zenéjét és szövegét is magam – Németh Márk, a Prove énekese (a szerk.) – írtam és Fehér Holló hangszerelte.

Nem olyan régen láttam egy Instagram bejegyzést, melyben pont Fehér Holló jelentkezett be, hogy éppen a stúdióban vagytok nála.

Igen, folyamatosan dolgozunk most az új dalokon. Az első “EP1C” kislemezünk három dalát is már Hollóval készítettük el. Picit olyan ő nekünk mintha a zenekar tagja lenne. Nagyon sokat segít abban, hogy megtaláljuk a hangzásunkat és a jövőben is sokat szeretnénk vele dolgozni az új dalokon.

Mit lehet tudni a terveitekről?

Mint említettem nagyon sok dal van most készülőben. Szeretnénk hamarosan egy nagylemezt megjelentetni, de addig még van mit csinálni. Valamint hamarosan a “Minden” című dalunkhoz klipet is forgatunk.

A Prove Facebook oldala:
https://www.facebook.com/proveofficial/
Instagram elérhetősége:
https://www.instagram.com/provemusicofficial/

YouTube csatornája:
https://www.youtube.com/channel/UCb8Mgd9w-JFO81JEfFnTmFA

Facebook Comments

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár