Végre hazánkba is megérkezett az új Szellemirtók!
Átvették a csajok a szellemirtó business-t: huszonhét év után végre megérkezett a „sorozat” harmadik része. A Sony Pictures Magyarországon is bemutatta az új Szellemirtókat, amely garantálja a szellemes poénokat és a rengeteg kísértetet. Radics Gigi szerint a természetfeletti erők igenis léteznek.
A film rendezője, Paul Feig eredeti elképzelése szerint az új produkcióban a „régi” színészgárda szerepelt volna (Bill Murray, Harold Ramis, Dan Aykroyd, Ernie Hudson), Harold Ramis halála miatt azonban kénytelenek voltak erről a tervről lemondani. A szellemirtók ettől még visszatértek közénk, igaz egy kicsit másképp, 2016-ban négy belevaló nő veszi fel a harcot a földöntúli lényekkel. Ám hogy ne szenvedjünk hiányt nosztalgiában, a készítők arról is gondoskodtak, hogy majdnem mindegyik eredeti főszereplő, köztük Bill Murray és Sigourney Weaver is felbukkanjanak a filmben. Rajtuk kívül a Koszorúslányok, a Női szervek és a – Budapesten is forgatott – a Kém című filmekből ismert kiváló komika, Melissa McCarthy, és a Marvel filmekben Thorként feltűnő Chris Hemsworth is erősítik a produkció szereplőgárdáját.
Harminckét év telt el azóta, hogy 1984-ben bemutatták a ’80-as évek egyik legsikeresebb filmjét, az azóta kultuszfilmmé vált Szellemirtókat. A produkció közel 300 millió dollár bevételt hozott az alkotóknak, több szakmai elismerést és díjat is besöpört, főcímdala örök sláger lett, az pedig külön érdekesség nekünk, magyaroknak, hogy Kovács László személyében az operatőr egy honfitársunk. A sikereken felbuzdulva 1989-ben mutatták be a Szellemirtók második részét, majd rajzfilmsorozatot is készítettek kedvenc parapszichológusaink kalandjairól.
A Szellemirtókat Magyarországon a Sony Pictures mutatja be, amely cég Magyarországon a VIASAT3, VIASAT6 és az AXN televíziós csatornákat is üzemelteti.