Radics Gigi nagykoncertjén eresztette ki a gőzt Kullai Timi.

Hirdetés

 

Szerdán a MOM kulturális központban került megrendezésre az idei Megasztár győztesének lemezbemutató koncertje.

Hirdetés

Ezt az eseményt pedig egykori versenytársa Kullai Timi sem hagyhatta ki. A teltházas koncerten Gigi hangja szárnyalt, a feldolgozások mellett saját számai is nagy sikernek örvendezhettek. Amellett, hogy táncosok, és fények dobták fel a produkciót, sztárvendégként fellépett Bereczki Zoltán. Sőt, egy szám erejéig Gigi színpadra invitálta öccsét is, aki a dobok között bizonyította tehetségét. A Vadonatúj érzés korong bemutatójára Timi mellett kíváncsi volt még Talán Attila, Liptai Klaudia, a Rácz Gergő – Rakonczai Viktor szerzőpáros, Csepregi Éva, valamint Bocskor Gábor is.

Hirdetés

„Nagyon boldog vagyok, hogy a teltház ellenére még volt szerencsém nekem is jegyhez jutni, hiszen ezt a koncertet úgy tekintettem, mint a magyar közéletben szinte kötelező alapművet, amin mindenképpen szerettem volna ott lenni! Mint például egy Beyoncé magyarországi koncertjén szinte kötelező ott lennie egy zenével foglalkozó embernek!” – kezdte Kullai Timi. – „Mindig is különleges, fölöttébb érdekes, és misztikus volt a kapcsolatom a Gigivel! A Megasztárházban talán Ő volt az, akivel az egyik legkevesebbet beszélgettünk ilyen csajos – lelki témákban, de furcsa módon minden egymásra vetett pillantásunk sokkal többet jelentett!Az igazi megértés, együttérzés, tisztelet és valami furcsa lelki egy hullámhosszon levés jellemzett minket mindig. Így hát nagyon szerettem volna hallani, hogy milyen, amikor saját színpadán, saját dalaiban kiteljesedve állhat! Azt kaptam, amit vártam! Leszakadt állal ültem.Minden tiszteletem és őszinte szeretetem az Övé!Nem is tudok Magyarországon hozzá hasonló fiatal tehetségről, tiszta szívből boldog vagyok, hogy ilyen csodálatos dolgokat élhetett meg, amiken keresztül ment a Megasztár óta!Megérdemelte, nagyon sokat dolgozott áldozatosan érte! Büszkén ültem a sorokban, hogy én ismerhetem és szerethetem Őt!”
A koncert végén egy rövid dedikálásra került sor, ahol Timi sorba állt egy ölelésre! Gigi fáradtsága ellenére kedvesen állt a rajongók rendelkezésére, majd gyermeki szeretettel fordult Timihez. „ Édesapjától, családjától, és Gigitől is azt kaptam, amit régen! Ez a legfontosabb számomra!”

Forrás: Hatos Niki /MédiaStyle. 2012.11.30.

Mondd el a véleményed

Gubik Petra: Azt gondoltam csak ő és én létezünk a világon!

Spirit Kinga: Az, hogy megszerettek minket, egyszerűen leírhatatlan!