A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a 43 éves férfit, aki hamisan igazolta le a képzések teljesítését az ügyfeleinek.
A nyomozók az információk alapján megkezdték az adatok gyűjtését és elemzését, majd ezek alapján január 27-én – a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársaival közösen – egy szentmártonkátai vendéglőben ütöttek rajta a férfin, amikor az éppen 23 főt vizsgáztatott a képzés keretein belül. Kiderült, hogy az ügyvezető leigazolta minden jelenlévőnek a kötelező, 192 órás szakmai gyakorlati időt, amit a résztvevők ténylegesen nem teljesítettek. Ezen felül pedig egyikük sem rendelkezett egészségügyi alkalmassági vizsgálattal.
A helyszínen a rendőrök kutatást tarottak, melynek során számítástechnikai eszközöket, készpénzt, valamint előre kiállított bizonyítványokat és egyéb, a vizsgáztatáshoz kapcsolódó iratokat foglaltak le. Az egyenruhások ellátogattak a cég székhelyére is, ahol további több ezer oldalnyi dokumentációt, valamint elektronikus adatokat foglaltak le. Mindezek mellett zár alá vették az elkövető lakását, és a cég bankszámláiról mintegy 20 millió forintot zároltak.
A nyomozók K. Leventét 23 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.


