Rendkívül jó hatással van szervezetünkre az oxigénnel dúsított mátrai sportvíz

Hirdetés

Az ember vízalapú organizmus, létünk két alappillére a víz és az oxigén. Egyik nélkül sem tudnánk létezni, mégis születésünktől fogva folyamatosan vizet veszítünk, így ezzel oxigénfelvevő képességünk is folyamatosan romlik. Pedig egészségi állapotunk szorosan összefügg szervezetünk víz- és oxigénszintjével, ezért vízháztartásunk folyamatos karbantartást igényel. Emellett a szervezet oxigénellátását is ugyanúgy szinten kell tartani, hiszen ha sejtszinten nem biztosítunk elég oxigént szervezetünknek, megbetegedhet. Mudra Ágnes, többszörös magyar és német bajnok, világbajnoki ezüstérmes bodyfitness versenyző részletezi, milyen módon javíthatjuk állapotunkat a vízfogyasztással, kerülhetjük el a betegségeket, és tarthatjuk karban a testünket, lelkünket.

Az élet két létfontosságú eleme, a víz és az oxigén van vegyítve a hat mátrai forrás vizéből készült InfraAqua Oxigen Plus italban, amely hétszeres mennyiségű oxigént tartalmaz a városi vizekhez képest. Sokrétű pozitív hatást gyakorolhat az egészségre, a szépségre, és nagymértékben támogathat minden sporttevékenységet, kifejezetten a fogyást.

– Alacsony ásványianyag tartalmának köszönhetően lassíthatja az öregedési folyamatokat, gyorsíthatja az anyagcsere folyamatokat, támogathatja a méregtelenítést, kímélve a vesét. Az InfraAqua Oxigen Plus segítséget jelenthet a fogyásban, akár hasról is. Serkentheti a sejtek anyagcseréjét, csökkentheti a testsúlyt, a testzsírt, a BMI-t és a derékméretet – kezdte a szakember, Mudra Ágnes, aki azt is kiemelte, hogy a hízás hátterében sokféle tényező állhat, mint például a nem megfelelő táplálkozás, a mozgásszegény életmód vagy a stressz.

Hirdetés

Hirdetés
– Ezek mind a szervezet egyensúlyának felborulásához vezethetnek, melynek eredményeképpen elindul a zsírgyarapodás. Ez ellen sporttal és diétával tehetünk, de nagyon fontos megérteni a miérteket, hogy meg tudjuk szüntetni az okokat is. A folyamat lényege, hogy a fent említett tényezők hatására a szervezet sav-bázis egyensúlya felborul, vagyis a szervezet elkezd savasodni. A nem megfelelő táplálkozás során elfogyasztott sok feldolgozott élelmiszert szervezetünk nem képes felhasználni. Lerakódik a bélfalakon, ahol rothadásnak indul, ami savas közeget eredményez. Ezzel hátráltatva a hatékony felszívódást, lelassítva az anyagcserét és a bélműködést. Ez azért is probléma, mert a bélnyálkahártyában található a szervezet immunsejtjeinek nagyrésze. Erre a savas közegre válaszul, hogy szerveink ne legyenek a sav martalékai, a szervezet elkezd zsírt termelni. Természetesen ez a folyamat visszafordítható, ugyanis, ha oxigénes vizet fogyasztunk, akkor az a bélrendszerbe jutva lúgos közeget eredményez, melynek hatására a táplálék jobban lebomlik, és felszívódik, felgyorsul a véráram, elindul a sejtszintű regeneráció, a zsírok csökkenése és a fogyás.

Az oxigénnel dúsított víz alkalmas lehet arra, hogy a bélcsatorna savas, anaerob közegét, lúgos, aerob közeggé alakítsa, ezzel felszámolva a különböző kórokozókat, megtisztítva a bélfalat a lerakódott salakanyagoktól, felszabadítva a szervezet immunsejtjeinek nagyrészét.

Ezáltal helyreállhat a szervet védekezőképessége, javulhat a sejtek oxigénellátása, hatékonyabbá válhat a tápanyagok beépülése és a szervezet méregtelenítése. Nőhet az energiaszintünk és kevésbé lehetünk fáradékonyak, bőrünk simábbá, feszesebbé válhat, de még a kedélyállapotunkra is kedvező hatással lehet.

 

További információ:  https://infraaqua.hu/

Mondd el a véleményed

Megjelent a „Leszek én a hangod…” könyv

Dilmah tea nyereményjáték – nyerj értékes ajándékokat!