Schupp Gabi: Szeretnék Kőszínházi társulati tagként működni.

Hirdetés


Már az iskolában érezte: a színpadon érzi igazán jól magát. Schupp Gabi keményen dolgozik, hogy egy nap a vérprofivá válhasson.

Hirdetés

Mikor érezted először, hogy színész-énekesnő szeretnél lenni?
Már általános iskolás koromban énekes szerettem volna lenni. A színház pár évvel később ragadott magával, amikor az osztályommal egy zenés darab előadásával készültünk egy iskolai rendezvényre. Akkor éreztem rá, hogy nekem ezt kell csinálnom!

Hogy érzed, milyen téren kell még fejlődnöd?

Sosem vagyok elégedett magammal, így mindig találok valamit, amin csiszolni lehet. Legyen az technikai dolog, vagy egyéb. De kiemelném a türelmet, azzal ugyanis olykor híján vagyok.

Ki az, aki a legnagyobb támaszod, és a leginkább támogat utadon?

Van egy illető, akinek igen sokat köszönhetek. A Mesternek. (mosolyog) Három éve dolgozunk együtt, és mindig, minden körülmények között lehet rá számítani.

Van példaképed?

Egyetlen embert, mint kedvencet nem tudnék megnevezni. Több külföldi és hazai színész, illetve színész-énekes van, akit nagyon tisztelek, és sokra tartok azért, amit színpadon látok tőle. Ha említenem kéne pár nevet: Janza Kata, Száraz Tamás, vagy éppen Hugh Jackman.

Mi az álmod, mit szeretnél elérni a pályán?

Szeretnék Kőszínházi társulati tagként működni, és igazi minőségi munkával vérprofivá válni.


Száraz Tamással a Rivaldafény Brooklynban előadásán.

KEDVENCEK
Konyha: Szeretek sütni, főzni, és imádok enni. Főként a fűszeres, zsíros életeket kedvelem.
Étel: Húsételek és az édességek. Függő vagyok! (nevet)
Ital: Szinten „mindenivó” vagyok, de a víz az elsőszámú! Napi három liter!
Tantárgy: Ének, Tesi.
Film: Zenés és kosztümös
Dal: Igényes legyen!
Sport: Járok futni, imádok gyalogolni, szeretek táncolni. Imádom a mozgást, nem bírom sokáig nélküle!
Hobbi: Színház és ének, vagyis a munkám!
Musical: Nehéz választani, de talán Anna Karenina.
Város: Róma nagyon megfogott, mikor láttam!
Ország: Svájcot szeretem, meseszép!
Nyaralóhely: Vízpart mindenképpen!
Könyv: Drámák.
Divat: Főként sportos.
Parfüm: Édes virágillat, illetve vanília.
Szín: Kék.
Állat: Nagy állatbarátnak tartom magam.

Hirdetés

Forrás: Média Style

Mondd el a véleményed

Botrányba fulladt Justin Bieber koncertje

A kapcsolatban élők majd’ 30%-a szívesebben tölti párja nélkül az éjszakát