Senki sem sejtette, hogy egy világsztár rejtőzik bennük

Hirdetés

Olyan magyar és külföldi tehetségek következnek most, akik az ismeretlenség homályából kiemelkedve egyszer csak a kamerák előtt, a reflektorok kereszttüzében találták magukat csak azért, mert hittek magukban, és ki mertek állni a nyilvánosság elé. Énekkel, tánccal, verssel, vagy a legkülönfélébb mutatványokkal. A magyar tehetségkutatók története több mint fél évszázada a Ki Mit Tuddal kezdődött. Ezen tűnt fel többek között egy nagyszájú 14 éves fiú, Kern András. A verseny döntőit a Magyar Televízió élőben közvetítette, esténként több millió embert ültetve a tévékészülékek elé. Aki itt feltűnt, azonnal sztár lett. Ugyanígy járt Gálvölgyi János is, akinek csak meg kellett szólalnia, és a közönség gurult a nevetéstől. Gálvölgyit akkor másodjára sem vették fel a színművészetire. De nem csak ő akart színész lenni, hanem például Ungár Anikó is.

Anikót amatőr mágus édesapja terelte a mágia világa felé terelte, így ő bűvészként lett híres. Ha néhány évtizedet előre ugrunk az időben, láthatjuk, hogy az illúziók most is működnek. Itt van pl. a Freelusion csapata, amelyik a Britain’s Got Talent színpadán is bizonyíthatott. A Britain’s Got Talent, a világ egyik legismertebb tehetségkutatója 2007-ben indult. Ekkor tűnt fel a versenyzők között az a köpcös telefonkereskedő, akiről megjelenése és szégyenlős mosolya miatt senki sem gondolta, hogy mekkora kincset rejt a torka. Paul Potts-nál ráadásul csakis a szerencsén múlt, hogy elindult a Got Talenten.

A Britain’s Got Talent másik hatalmas felfedezettje a skóciai háziasszony, Susan Boyle. A tenyeres talpas hölgy láttán kezdetben mindenki csak nevetett, de amikor elkezdett énekelni, mindenkinek leesett az álla. Susan Boyle-ra talán még jobban felfigyelt a világ, mint Paul Pottsra. Az egyszerű kisember mesébe illő története elevenedett meg nála is. A hangját imádták, a döntőig menetelt, ott azonban csalódni kellett.

Hirdetés

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

 

A teljes tartalomért Klikk ide…

Mondd el a véleményed

10 milliós számla a MÁV-nak

These days – Sena és Gelka vadonatúj, közös dalt adott ki