Sicario 2: A zsoldos – kritika

Hirdetés

A Sicario 2: A zsoldos új rendezővel tért vissza, hogy még brutálisabb és naturalistább legyen elődjénél. Stefano Sollima (A.C.A.B. – Minden zsaru rohadék) elemében érezhette magát, egyben nagy teher hárult is rá, látván az első rész sikerét, mert olyan tempót diktál, ami még a legnagyobb akciófilmes rendezők előnyére is válna.

Matt Graver (Josh Brolin) és Alejandro (Benicio Del Toro) ezúttal embercsempészet miatt ragadnak fegyvert. Céljuk egy kartellek közötti háború kirobbantása, mely az egyik főgengszter lányának, Isabel Reyes-nek (Isabela Moner) az elrablásával válik sikeressé. Azonban, ahogy az lenni szokott, a korrupt mexikopók (ahogy Martin Lawrence nevezte magát az “Állj, vagy jövök” c. komédiában) támadják meg az amerikaikat, s ezzel bonyolítják a végletekig az amúgy sem egyszerű, de kényes helyzetet.

Hirdetés

A film itt válik amolyan Road-movie hangulatú kalanddá, ugyanis Alejandronak kell biztonságos helyre szállítania a lányt. A bajt csak tetézi, hogy az addig szövetséges felek – természetesen felsőbb parancsra – egymás ellenségeivé válnak.
Szóval van a történetben nem kevés csavar, engem mégsem lepett meg a dolgok ilyetén alakulása, gondoljunk csak a 2015-ös mozira, ott mennyi minden összejött. S éppen emiatt marad méltó az elődhöz ez az alkotás is. Kellően összetett, mégis követhető, s ennek ellenére könnyed akció-thriller… lehetne, ha a brutális képsorok, a kegyetlen leszámolások nem emelnék ki a tucatfilmek közül.

Hirdetés

A reális észérvek és a pontosan megtervezett műveletek sorától a film végére eljutunk egy hullámvasúton ülve ahhoz a ponthoz, amikor már semmi sem számít, mikor már nincsenek szabályok, csak a túlélés számít, bármi áron. S ekkor felcsendül az első rész ikonikus dallama, mely a “The Beast” címet viseli a score-albumon. S ezzel újrateremti azt a hangulatot, amitől libabőrős lesz az ember.

Mindent összevetve egy pattanásig feszült, izgalmas, brutális akció-thrillert kapunk, mely Josh Brolinnak hála nem nélkülözi a humort sem. Mert a nehéz helyzeteken túl már csak a nevetés képessége marad.

Eredeti cím: Sicario: Day of the Soldado
Hazai bemutató: 2018. június 28.
Főszereplők: Benicio Del Toro, Josh Brolin, Isabela Moner, Matthew Modine, Catherine Keener, Jeffrey Donovan, Shea Whigham
Írta: Taylor Sheridan
Rendezte: Stefano Sollima
Zene: Hildur Guðnadóttir
Fényképezte: Dariusz Wolski

16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Forgalmazza: Freeman Film

Mondd el a véleményed
Megy a tökéletes megoldás? Minden ami divatos, minden ami érdekes kvíz

Megy a tökéletes megoldás? Minden ami divatos, minden ami érdekes kvíz

A KIHAGYHATATLAN NYÁRI PROGRAM – SCITEC MUSCLE BEACH A SIÓFOKI PLÁZSON Augusztus 3-5. között