By Lidor

Az 1600 főt számláló texasi kisváros lakóinak száma egy pillanat alatt 5 fővel nőtt. Michelle Seals 2014. március 20-án a Baylor Egyetem Orvosi Központjában 5 babának adott életet. Mia, Tessa, Bryant, Gracie és Rayleigh jól vannak, igaz négyüknek még elég gyenge és kicsi a tüdeje, így lélegeztetőgépre kellett tenni őket, de az orvosok azt mondják pár nap múlva biztosan erre sem lesz szükség.
Összehangolt orvosi munka még a műtőben
Az édesanyának korábban több vetélése is volt, illetve már több sikertelen mesterséges megtermékenyítésen is átesett, ezért oly csodálatos, hogy most egyszerre 5 kisbabát kaptak.
“Az első vizsgálatoknál úgy látszott, ketten lesznek. Aztán ahogy Forrás és bővebb INFO
: Sok vetélés után ötösikrei születettek a texasi édesanyának