By [email protected] (Carmenesque)

Beszámoltam most már mindenféle szépségápolási készülődésemről, de a smink kimaradt. Nem véletlenül, hiszen ez az a téma, amit a lehető legalaposabban körüljártam, és szinte az első perctől kezdve agyalódtam rajta. Az rögtön egyértelmű volt, hogy a sminkemet magamnak fogom készíteni. Na nem azért, mert ez lenne az elvárás tőlem (jó egy kicsit talán benne van ;)), inkább azért, mert én tudom legjobban, hogy mi és hogyan áll jól nekem, ráadásul kellően magabiztos is vagyok ezen a téren, tudom, hogy szép nyugodtan én magam is fel tudom varázsolni az arcomat. Ráadásul szinte minden eszköz a rendelkezésemre is áll, illetve mindent rendszeresen A teljes cikkért KLIKK!
Forrás: Sminknapló