Szépek, tehetségesek, és mindig mosolygósak. Szerda délután a Divatikon vendége nem más volt, mint a Nyári lányok, akik profi modellek módjára pózoltak Kaszás Bence kamerájának.
Időnként feltámadt a szél, ezzel némi bonyodalmat okozva a lányoknak.
A Nyári lányok szerda délután két órakor érkeztek meg a Divatikon stúdiójába, ahol rövidesen sminket, és frizurát kaptak. Már az X-faktor versenye során is láthattuk, hogy Malek Miki egykori mentorált csapata nagyon odafigyel külsejére, és az összhangra. Nem volt ez másként a fotózáson sem, ahol a legkülönfélébb szettekben pózoltak csajok. A bájos, smink nélkül is szép testvérpár megmutatta sportosabb, vagányabb, illetve elegánsabb oldalát is, utóbbit Léber Barbarának köszönhetően, aki csodálatos ruhákkal járult hozzá a közös munka sikeréhez. Igazi Nyári lányokhoz méltó fotók készülhettek, ugyanis remek időjárás volt a nap folyamán, amelynek eredményeképpen a szabadban is pózolhatott egy picit a hamarosan új klipre, turnéra készülő Edit és Aliz. A végeredmény, és az interjú nem egészen két hét múlva érkezik meg az oldalra, addig is tekintsd meg a werk-képeket és pusztán Éld át!
Amíg Aliz az egyenes hajra szavazott…
…addig Editet göndör fürtökkel láthatjátok majd.
A videós interjú is a szabadban készült.
Április végén új dallal, és klippel lepik meg a rajongókat a lányok.
A fotózásra édesapjuk is elkisérte a tesókat, aki izgatottan figyelte lányait.
Írta: Hatos Nikolett. 2012.03.29.