Te vagy – Dzsiiza ropogósan friss nótája

Hirdetés

Dzsiiza
Dzsiiza – https://www.facebook.com/mrgza/?ref=ts&fref=ts

 

Te vagy címmel vadonatúj nótával örvendeztette meg rajongótáborát  a héten Dzsiiza, azaz Horváth Géza Dávid. A dal hosszas előkészület és kiérlelt dalszerzői munka eredménye. Megkeresésünkre a pécsi rapper elmondta: “A dal refrénje már több mint egy éve kész volt. Tavaly Valentin napkor tettem ki a hivatalos YouTube oldalamra, előzetes gyanánt. Ezután napi szinten kaptam a leveleket a dallal kapcsolatban, elég nagy volt rá az érdeklődés ezért egy nagyon kerek nótát akartam kihozni belőle. Viszonylag sokat, kicsit több mint egy évet kellett várniuk a hallgatóknak, hogy hallhassák, de úgy gondolom eléggé betalált a dolog, mert három nap alatt több, mint 60.000-en kattintottak rá. Ez azért is nagyon szép eredmény, mert semmilyen kiadó, támogató, szponzor nincs mögöttem, és nem tartozok a jelenlegi “trendi” előadók közé. A dal témája nagyon sok burkolt mondanivalót tartalmaz. A lényege az, hogy teljesen mindegy, hogy épp merre sodort minket az élet, merre vagyunk a nagyvilágban, milyen hibákat követtünk el az életben, hány olyan embert engedtünk közel magunkhoz, akit nem kellett volna, mert amíg pozitívan állunk az élethez, és nem hagyjuk, hogy az esetlegesen nem túl szép múltunk, vagy a negatív történések visszahúzzanak minket, addig mindig lesz kiút, és egy szebb élet várhat ránk.”- zárta a klippel kapcsolatos gondolatait a Dzsiiza.

Széles L. Gábor
2016.03.01

 
 

 

 
Hirdetés

Mondd el a véleményed

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár