Technológiára szabott divat


Windows StílShow: menő ruhakollekciók és stílusos kütyük egy helyen

 

2013. december 4., Budapest – „A divat egyre újabb technológiákat kutat, a technológia pedig egyre divatosabb, ráadásul a design, a stílus mindkét területen óriási szerepet játszik” – mondta el Lakatos Márk a Windows StílShow-n. Az eseményen az ország fiatal divattervező-kiválóságai mutatták be a technológia világára szabott ruhakollekcióikat, emellett neves szakértők pszichológiai, szociológiai, formatervezői szemszögből járták körbe az ember, a stílus és az okoskütyük világának kapcsolatát.

 

Egy friss kutatás adatai szerint az emberek közel harmada úgy gondolja, hogy az általa használt okoskütyü jól kifejezi személyiségét. Ez nem csoda, hisz az okostelefonok, tabletek és laptopok piaca hihetetlen dinamikus ütemben bővül. Ennek következtében egyre nagyobb szerepet tölt be életünkben a technológia, gyakorlatilag az általunk használt IT eszközök magán- és munkaéletünk közös gyűjtőhelyévé váltak. Ráadásul a gépeken keresztül az általunk használt virtuális tér egyre fontosabb: ezt is berendezzük, személyre szabjuk, akár a lakásunkat.

 

Már csak emiatt sokkal személyesebb a kapcsolatunk számítástechnikai eszközeinkkel, mint tárgyaink nagy részével. „A kütyüválasztás és a barát- vagy párválasztás sok hasonlóságot mutat: személyes igényeink alapján keressük meg a hozzánk, a saját stílusunkhoz leginkább illőt. Ez vonatkozik a külsőre és belsőre egyaránt” – mondta Smohai Máté, az ELTE Pszichológiai Intézetének doktorandusza a Windows StílShow-n.

 

Ennek a személyes kapcsolatnak a következménye, hogy sokan különböző mintázatú tokokkal, díszítőelemekkel öltöztetjük gépeinket, ugyanakkor az egyre inkább pehelysúlyú eszközök világában eljutottunk oda, hogy azok is öltöztetnek minket. Ezt az új trendet meglovagolva mutatta be a Windows StílShow-n a Gombold újra és a Nubu csapata, Abodi Dóra, Lakatos Sándor és Anda Emi a technológia világára szabott ruhakollekcióit. A Lakatos Márk által megálmodott divatbemutatón öt különböző tematikájú tourban (Street, Folklór, Dark, Happy Hawaii, Opera) ismerhették meg a vendégek a fiatal magyar tervező-kiválóságok munkáit. A koncepciónak megfelelően a ruhakülönlegességek és a legújabb IT kütyük hibátlan összhangot képeztek, például a Dark tourban bemutatott szettekhez tökéletesen illett az Acer acél gépe, míg a Nokia Lumia (625) csúcskészüléke a Street tourban bizonyította, hogy egy stílusos eszköz jelentősen feldobja az ember külsejét.

 

Az okoskütyüink hihetetlen sebességgel épültek be a hétköznapi viseletünkbe, gyakorlatilag a tabletünk, telefonunk, laptopunk ruhatárunk részévé vált – ez a felismerés ihlette a mai estét” – mondta el Lakatos Márk.

 

Interjúnk Lakatos Márkkal:

 

{youtube}SBAl8OMgLbQ{/youtube}

 

A Microsoftról:

A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt. A Microsoft Magyarország 2003-ban, 2006-ban és 2008-ban elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a “Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2011. október 24-től Papp István tölti be.

Bővebb információ a Microsoft weboldalon található.

 

 

Mondd el a véleményed

Sztárok kampányolnak a védőoltás mellett

Lehull a lepel Miley Cyrus piszkos kis titkairól