Tóth Jonathan egészen kiskorában elhatározta: ő bizony a zenével fog foglalkozni. Illúziói nincsenek, de álmai igen. Kőkeményen harcol értük! Nézd meg klipjét, Szárnyal egy dallam címmel, és ismerkedj meg a sráccal!
Mikor érezted először, hogy színész-énekes szeretnél lenni?
Ha hiszed, ha nem, már óvodáskoromban tudtam, hogy én énekes, vagy színész akarok lenni. Valahogy mindig is nagy vágy volt a szívemben, hogy érzelmeimet dalok formájában közvetítsem. Hat évesek lehettünk testvéremmel, mikor édesanyám elvitt bennünket a Szegedi Szabadtéri Játékok, Macskák című musical előadására. Az Éjfél című dal után én extázisba estem. Valahol itt kezdődött minden. Aztán jött a zeneóvoda, zenei általános iskola, zenei gimnázium, hét év magánének, majd a budapesti Madách Színház Musical Stúdió, ahol Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő osztályába jártam.
Hogy érzed, milyen téren kell még fejlődnöd?
Úgy gondolom, hogy amit csak lehetett a zenei téren, legalábbis ami az éneklés technikai oldalát illeti nagyon sokat elsajátítottam, hála tanáraimnak. De tudjuk, hogy a jó pap is holtig tanul. Legeslegjobban a türelmet kellene erősítsem magamban, mert egyszerre mindig sokat szeretnék, és ez nem túl jó dolog. Mindennek megvan a maga ideje, rendje.
Ki az, aki a legnagyobb támaszod, és a leginkább támogat utadon?
Bátran felvállalom a hitemet. Hiszek Istenben és tudom, hogy mindaz, amim van, azt egyedül Tőle kaptam és ezt senki el nem veheti tőlem. Tőle van a tehetségem, így aki a legnagyobb támaszom az az én Istenem. Rengeteg tapasztalatom volt már az eddigi rövidke életem során, hogy az embereket megérintette a hangom, vagy más emberként távoztak a koncertről, mert meggyógyította őket az a légkör! Számomra az a fontos, hogy adjak magamból és legyen valami változás az emberek életében.
Mi az álmod, mit szeretnél elérni a pályán?
Álmom? Sok van… Nincsenek illúzióim, hogy most külföldi színházakba énekeljek, de még az sem,hogy Madách Színház, vagy Operettszínház…Természetesen, ha lesz rá lehetőségem, megyek, és énekelek ezeken a helyeken, de én megelégszem azzal, hogy otthon, a Szegedi Nemzeti Színházban legyen egy állandó szerződésem!
Álmom még, hogy kijussak Lajaticoba, Andrea Bocelli szülővárosába, ahol minden évben megrendezi a Teatro del Silenzio önálló koncertjét!
{youtube}QD69kpF1Mlc{/youtube}
Konyha: olasz, kínai, magyar. |
|
Étel: Nagyim féle Brassói, aprópecsenye, lasagne és még sorolhatnám. Eszméletlenül szeretek finomakat enni! |
|
Itala: SanPellegrino, Gyömbér, MALIBU. |
|
Tantárgy: ének, olasz. |
|
Film: Kóristák, Életrevalók, Az ördög Pradat visel. |
|
Színész: Orlando Bloom, Denzel Washington. |
|
Színésznő: Nicole Kidman, Meryl Streep, Anne Hathaway, Kate Winslet. |
|
Sport: Strong body training, 1 hónapja, de imádom! |
|
Hobbi: Mindig énekelek! |
|
Színházi előadás: Vámpírok bálja, Nyomorultak. |
|
Musical: Jekyll&Hyde, Elisabeth. |
|
Könyv: Biblia. |
|
Divat: Bizanc boutique, Zara. |
|
Szín: Fehér. |
|
Állat: Maci. |
|
{youtube}pkBRIASPqpo{/youtube}
Parfüm: Eszméletlenül szeretem a Prada infusion de vetiver parfümömet, de annál is jobban a Jean Paul Gaultier Classique ( Zsán pól gutyié). /Nevet/
Szín: Fehér, mert szeretem a tisztaságot, egyszerűséget, tökéletességet.
Állat: Kiskoromban nagyon szerettem a macikat, így azóta is kedvenc állatom! Most viszont nagyon szeretnék születésnapomra egy kiskutyát!
Divat: Rengeteg márka van, amit itt felsorolhatnék, de nálam az a lényeg, hogy egyedi legyen, és ne jöjjön velem szemben az utcán!
Nyaralóhely: Olasz fan vagyok, így Itália bármely pontja számomra ideális nyaralóhely,de ha pontosabban meg kell jelölni a helyet akkor La Spezia.
Ország: Olaszország, hála Istennek volt lehetőségem egy évet kint élni Bolognában, és remélem még lesz rá alkalmam.
Város: Egyértelműen szülővárosom, Szeged! /mosolyog/
Musical: Több musical jutott eszembe… Az egyik a Jekyll&Hyde, amit Szegeden a Szabadtérin láttam tavaly. Tunyogi Bernadett hangja teljesen elvarázsolt. Olyannyira, hogy a negyedik önálló koncertemre Őt hívtam meg sztárvendégként! A másik pedig a Nyomorultak, amit Kecskeméten láttam és hatalmas katarzist okozott. Felállva tapsolt az egész teátrum. Azokat a darabokat szeretem, amelyek nagyon-nagy érzelmet váltanak ki belőlem. Ilyen volt a Vámpírok bálja is…
Sport: Nagyon érdekes,hogy soha életemben nem voltam egy sportember. Tesi órákon mindig teljesítettem, amit a tanár megkövetelt és körülbelül ennyi. Tettem az ügy érdekében, és kipróbáltam az úszást, ugrókötelezést, ám valahogy nem nőtt egyik sportág sem a szívemhez. Viszont már egy hónapja kitartóan járok egy úgynevezett Strong body trainingre, ami teljesen „megbabonázott”. Javítja a keringést, a légzést, az állóképességet, a kitartást, az erőt, a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket, a mozdulatok pontosságát, a hajlékonyságot, valamint növeli a teljesítményt, a gyorsaságot. (Videó egy edzésről)
Dal: Örök kedvencem Andrea Bocelli és Laura Pausini duettje a Vivo per lei. Josh Grobantől a You raise me up, az Il Divo-tól pedig Leonard Cohen –Hallelujah. Ezennel elárultam a kedvenc énekeseimet és együttesemet is.
Énekesnő: Egyértelműen Sarah Brightman, Lara Fabian, Celine Dion, Laura Pausini, Elisa,
Énekes: A külföldi énekesek közül számomra Andrea Bocelli a példakép. Példakép tehetségében, művészi kvalitásában, kitartásában, a zene iránt tanúsított tiszteletében. Az Il Divo együttes mellett még ő képviseli azt az ún. crossover stílust, amelyet én is egyre inkább a magaménak érzek, amely valahol ott lebeg a komoly- és a könnyűzene határmezsgyéjén. Az Il Divo formáció producere , Simon Cowell – aki nem mellesleg az X-factor megalapítója – azt nyilatkozta egyszer,hogy „…rájöttem, hogy az operaénekeseknek van a legjobb hangjuk, és úgy tudnak érzelmeket vinni és közvetíteni a dalokban, ahogy senki más.” Nagy hatással van még rám Josh Groban is.
Színésznő: Nicole Kidman a Hideghegy c. filmben, Meryl Streep a Mamma Mia-ban, Anne Hathaway Az Ördög Pradat visel-ben és Kate Winslet egyértelműen a Titanic-ban kedvencem.
Színész: Orlando Bloom, Denzel Washington.
Forrás: Média Style.
Fotók: Oszkó Csilla (szabadtéri), Marek Zoltán (stúdió).