Egyre nagyobb sikernek örvend a legendás magyar zenekar, az Illés együttes dalaiból összeállított Tied a világ! című zenés társasjáték a Játékszínben. A műsor során olyan fiatal művészek tolmácsolásában hallhatjuk az ismert slágereket, mint Nagy Sándor, Serbán Attila, Feke Pál, Vastag Tamás, Csomós Lajos, Gubik Petra és Gulyás Attila.
A június 19-én bemutatott darabot már három alkalommal volt szerencsém látni.
Az alaptörténet egy lakásavató házibuli, amire Sanyi meghívja országos cimboráit: Serbit, Palcsit és Tomit. Miután hosszú órák múlva is négyen tengetik és töltik az időt a lakásban, rájönnek, hogy a buli hivatalosan is halott. A fiúk elköszönnek az újdonsült lakástulajdonostól. Ám Sanyi egy “varázscsettintéssel” visszapörgeti az idő kerekét a “Lehetett volna…” mondat után és kezdetét veszi a parti a zenekar kíséretével.
Felcsendülnek az ismert dallamok: Sárika, Tied a világ, Little Richard, Amikor én még kis srác voltam – csakhogy néhányat felelevenítsünk.
A nagy banzáj és hangzavar hatására persze megjelenik Lajos, a házmester is. Ő egy egészen különleges, ám szerethető figurája a történetünknek. Hallhatjuk ordítozni, rendőrséggel fenyegetőzni és “megismerhetjük” a feleségét is.
Számomra két előadás is igazán különleges élmény volt. A díszbemutatón Vastag Tomi, a második alkalommal pedig Gulyás Attila kérte meg a kezemet. Azt hiszem ezt nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen nagyszerű úriemberek társaságában, ráadásul csapatmunkában zajlik eme nemes esemény – a lánykérésük. Rózsahegyek, pezsgő és természetesen eljegyzési gyűrű is hozzátartozott ehhez a meglepetéshez. No meg persze egy dal, az éppen aktuális vőlegénytől. 🙂
A sokszor fanyar vagy éppenséggel kissé pikáns humorral fűszerezett előadás mindenki számára, kicsiknek és nagyoknak is felhőtlen szórakozást nyújt. A díszlet egy igazi retro lakás hangulatát tárja elénk. A tapétát pedig mindenképpen meg kell említenem – az Illés együttes plakátjaiból készült, amit az éppen betoppanó Legendák (Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János) is kiemelnek, mint a lakás egyik legértékesebb momentumát.
Persze, hogy a fiúk ne maradjanak éhen és tudjanak családi vagy éppen négy évszak pizzát rendelni kell egy csinos pizzafutárlány (Petra), akivel lehet flörtölni és micsoda véletlen még énekelni is szeret.
Az előadást most novemberben Sopronban, Békéscsabán és Gödöllőn is láthatja a Tisztelt Közönség. Egy javaslatom van: a jegyek váltásával érdemes igyekezni, nehogy lecsússzanak az év legeslegjobb lakásavató bulijáról! 🙂
Egy kis kedvcsináló: https://www.youtube.com/watch?v=xWF4RLPeQ_A
2014. november 02.
Írta: Badicz Adrus
Fotók: Jétékszín I www.jatekszin.hu – Penziás Nikolett