Újabb fordulat jön az időjárásban ez vár ránk a héten

Hirdetés

Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12–18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű, de az ország északkeleti felén több helyen várható eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, északon akár zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, megerősödik, záporos csapadékgócok környezetében viharos széllökés sem kizárt. A maximum-hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőtakaró, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan valószínű főleg záporos csapadék, elsősorban a hegyekben havas eső zápor, hózápor, északkeleten, keleten esetleg az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen kísérhetik élénk, olykor erős széllökések. A minimum általában 2 és 7 fok között alakul, az északkeleti határvidéken fagypont körüli értékek is lehetnek. A csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Hirdetés

Szerdán a felhős – főleg keleti – tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet napközben, az éjszaka képződő ködfoltok pedig feloszlanak, így általában napos időre számíthatunk. Napközben legfeljebb már csak északkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor. Inkább csak néhol élénkülhet meg az északnyugati szél. A minimum általában mínusz 3 és 2 fok között alakul, a felhős tájakon ennél enyhébb, a fagyzugokban hidegebb idő várható. A csúcsérték 7 és 15 fok között alakulhat.

Csütörtökön általában derült, napos idő ígérkezik az éjjel képződő pára, köd, illetve rétegfelhőzet – itt-ott lassabb – feloszlását követően. Csapadék nem várható. A délkeletire, délire forduló szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között valószínű.

Mondd el a véleményed

Most jött a hír a nyugdíjas élelmiszer-utalványokról! Erre sokan nem számítottak!

Megtalálták Egressy Mátyást