Hogyan kezdődött a kapcsolatod a zenével?
Gyerekkorom óta mindig körülvett a zene. Állandóan ott volt velem, ahogyan most is. Tulajdonképpen vele nőttem fel.
A családomban több zenész van, és ők kíváncsian várták, hogy én vajon melyik hangszert fogom választani.
Hat évesen, a nővéremmel, Adriennel együtt elkezdtünk ugyanannál a hegedű tanárnőnél tanulni. Az első órán megtanultuk a “Boci-boci tarka” dalocskát, én pengettem, mivel nagyon rövidek voltak az ujjaim, a nővérem viszont már gyönyörűen játszotta. Nővérem ekkor megtalálta az útját. És én is! Megkért a tanárnő, hogy énekeljek valamit. Nem tudom, mit énekelhettem, talán az előbb említett “gigaslágert”. Amikor befejeztem, csak annyit mondott, hogy: “Ez a lány énekes lesz!” Nem tudom, honnan tudta, de beletrafált!
Így nem tanultam tovább hegedülni, de természetesen a hangszertanulás nem maradhat el, felvételiztem a zeneiskolába. Zongora és szintetizátor szakon tanultam. Majd önszorgalomból gitározni kezdtem. A gitározás maradt meg az életemben, a saját dalaimat is ezen a hangszeren szerzem.
Magánénekórát először 15 évesen vettem, tehát akár ekkora is datálhatjuk a tudatos készülést erre a pályára. Nagy hatással volt rám, a Rómeó és Júlia című musical magyar változata, amiben megismertem Mészáros Árpád Zsoltot. Rajta keresztül szerelmesedtem bele a musicalbe, mint műfajba. Ő ajánlott nekem egy nagyon színvonalas musical iskolát. Idén nyáron volt a vizsgaelőadásunk, ami után átvettem a diplomámat.
Mesélnél Nekiszalad a falnak a boldogság c. saját dalod ihletéséről?
Amikor elkezdek egy dalt írni, akkor még nem tudom, hogy milyen témájú lesz. Egyszerűen érzem, hogy valamilyen érzés ki akar szabadulni odabentről. Ez a dal is ilyen. Először jön a szöveg, utána a dallam. Azt gondolom, hogy ez az állapot nem ismeretlen senkinek, amikor az ember magányra vágyik, vagy épp a társaságra, de valamiért mégis dacol. Van, hogy direkt kikerüljük a boldog perceket, gerjesztjük a magányt, mert egy kicsit egyedül akarunk lenni. Nem nagyon akarom használni az önsajnálat szót, nem szeretem, de valami hozzá hasonló állapot. Bár Müller Péter azt mondja, hogy, ki más sajnáljon, ha nem te saját magadat.
Korábban a Megastage-ben és most a Voice online meghallgatásán is indultál:
Milyen élményeid vannak a kereskedelmi csatornák tehetségkutatóival kapcsolatban?
Igen, többször próbálkoztam már. Legutóbb a Voice-on is elindultam és két körön tovább is jutottam. Utána az online meghallgatáson is kipróbáltam magam. Ott több kategóriára sorolják az énekeseket, én benne vagyok a “kiemelt meghallgatásokban” és a “Top10-ben” is. Így a Voice kapcsán még nem adtam fel a reményt, azt mondták, hogy a legjobbak közül, fognak behívni versenyzőket, akik majd szerepelnek a műsorban. Azt gondolom, hogy egy tv-s tehetségkutató a legnagyobb lehetőség arra, hogy az ember minél hamarabb, és akár már a legnagyobb rivaldafényben élhessen a művészetének, de nem hiszem, hogy az egyetlen. Bár nagyon nehéz út ez is, de én hiszem, hogy minden okkal történik, így nem keseredem el, ha esetleg valami nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna, mert ha az ember valamit nagyon szeretne, és azért tesz is, akkor az előbb utóbb sikerülni fog, csak tudni kell kivárni!
Ha már a jövőt szóba hoztad: saját dalod már van… Saját, önálló cd-d esetleg van-e tervben?
Igen, van tervben saját cd! A dalok folyamatosan készülnek, de a hangszerelések miatt és a stúdió munka költsége miatt a kiadás jelenleg nem megvalósítható. De egy akusztikus változata ezeknek a daloknak a közeljövőben cd-re fog kerülni.
Milyen stílusú nóták kerülnek az új korongra?
A saját dalaim is többféle stílusúak. Vannak bluesosabb, rockosabb dalok, ahogy az elején is említettem, nincs meghatározva semmi, se a szöveg se a stílus, a pillanat dönti el, nem vagyok én profi dalszerző, egyszerűen csak, amit érzek leírom. Igazából a zenében mindenevő vagyok. Nem tudok zenei műfajt megjelölni, hogy én csak is ezt, vagy ezt. Hallgatni, és énekelni is szeretek több stílusban, a lényeg hogy az adott dal, őszinte és igényes legyen. Ami persze szintén egy relatív dolog.
Van példaképed? Ha igen, ki az?
Igen van példaképem! Több is van. Azt hiszem, példakép nélkül nem is lehet ezt csinálni, kellenek az iránymutatók. Az én példaképeim Nádasi Veronika színművésznő, aki a tanárnőm volt 3 évig, Mészáros Árpád Zsolt színművész, és Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese. Nem is tudom lehet e máshonnan nagyobb erőt meríteni, mint például olyan dalokból mint a Vad Fruttik “Lehetek én is” vagy az “Üzenet”c. dalából, vagy egy olyan ember munkájából, aki nem “csak” művészetet ad, hanem neveli és tanítja is az erre a pályára készülő fiatalokat, mint Nádasi Veronika, vagy egy olyan fantasztikus ember művészetéből, és az életről alkotott képéből, mint MÁZS (-Mészáros Árpád Zsolt, a szerk.).
A facebook oldaladon láttam, hogy volt már, hogy megismertek. Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket?
Először mindig meglepődöm, de persze nagyon örülök neki. Ez egy nagyon jó érzés! Én alapból közvetlen ember vagyok, és szeretek az emberekkel egyből közeli, baráti hangnemben beszélgetni, és ez az ilyen esetekben még inkább igaz. Nagyon feltöltenek az ilyen találkozások, és mindemellett nagyon jó visszajelzések is !
És a végére egy dal Szabinától így tél közeledtével:
Köszönöm szépen az interjút!
