Ünnepi fények – karácsonyi klip a ZENEGÉP zenekartól

Zenegép Zenekar
Zenegép Zenekar
Hirdetés

Ünnepi fényekcímmel igazi karácsonyi dallal lepte meg rajongóit Kriszta, Fuki, Tüsi és Krisztián, azaz a Zenegép Zenekar. A csapattal ennek apropóján beszélgettünk.

Hirdetés
Zenegép Zenekar
Zenegép Zenekar
Hogyan születetett a dal?

 

Hirdetés
Énekesnőnk, Bányai Kriszta szerzeménye a vers és a zene is. Saját dalainkból készítünk jelenleg egy albumot, szövegírás közben jött az ihlet-és a kész dal. A lelassult és bezárt világ elmélyült gondolkodásra hagyott időt, a lélek mélységeiből és szépségéből jöttek a sorok, érett dallá az érzés.

 

Honnan jött az ötlet, hogy karácsonyi dalt írjatok?

 

Tavaly összeállítottunk és előadtunk egy karácsonyi akusztikus műsort, ahol kedvenc előadóink dalaiból válogattunk. Próbán eljátszottunk pár dalt, ekkor fogalmazódott meg az ötlet.
 

Milyen volt az alkotói folyamat?

 

Kriszta készen küldte a dalt, zongorás és gitáros változatban is. Próbán utána közösen alakítottuk ki a formát, megbeszéltük a nóta szerkezetét és hogy milyen stílusjegyekkel szeretnénk felvenni. Nem klasszikus karácsonyi szerzeményre vágytunk, olyanra, ami inkább a Zenegép Zenekarra jellemző.

 

Van esetleg valamilyen sztorija?

 

A dal születése és a klipforgatás közt másfél hét telt el csupán, már ez önmagában is sztori. A hangot Timár Krisztián gitárosunk rögzítette és keverte. Annyira megtetszett mindannyiunknak, hogy hivatalos klipet szerettünk volna készíteni, baráti segítséggel egy délután rögzítettük a videó anyagát, Szabados Attila értő munkájával. A klip képi megjelenése és a vágása is az ő érdeme.

 

Kinek és milyen gondolatokkal ajánljátok a klipet?

 

Mindenkinek, szeretnénk ezzel a szép dallal örömet szerezni. Álljunk meg kicsit a rohanásban, vegyük észre a szépet, a pillanatnyi csodát.

 

Hogyan éltétek meg a mögöttünk hagyott évet, 2020-at?

 

Nehéz és furcsa volt az év, sok emberi nehézséget okozott a kialakult helyzet, dalunk különleges hangulatán és lassabb lüktetésű tempóján ez talán érződik is. Zenekarként nincs okunk panaszra. Mikor kiderült, hogy a koncertek egy ideig elmaradnak találtunk más utat, megtanultuk használni a digitális technikát. Tavasztól már saját home office videokat készítettünk. Szerencsések vagyunk, amikor lehetett, mi játszottunk.
Mondd el a véleményed

Kosztolányi Dezső 5 legszebb verse

Sokak szerint ez Ady Endre legszebb verse