Utánzat lenne Muri Enikő első dala?

Hirdetés

 

A Bors bulvár lapban Muri Enikő új daláról azt állítják, hogy koppintás. A Késő már című szerzeményt a VV 5 fináléjában hallhattuk először. Az X-Faktor 2011 legjobb női hangjának első saját dala egyesek szerint kísértetiesen hasonlít Kelly Rowland Work című számára.

Hirdetés

Hirdetés

Enikő menedzsere cáfolta a vádakat. „Valóban lehet némi hasonlóság, de csak amiatt, hogy nálunk is megszólal a tabla, amelyet számtalan hasonló stílusú dalban használtak már. Eddig több mint ötmillió slágert regisztrálnak a világzenei piacon, és van összesen tizenkét hangjegyünk, nyilván nincs már új a nap alatt” – nyilatkozta Pusztai Olivér.

Margit József zeneszerző, a Kormorán együttes alapítója szerint a hasonlóság valóban feltűnő, és nem lett volna szabad ennyire feltűnővé tenni a közös pontokat. „A két dal hangszerelése, tempója és összességében a tálalása szinte ugyanaz, de azt kell mondanom, ilyet nagyon sokan csinálnak. Kicsit durva, ahogy a magyar dal kezdődik: egy afrikai hangszer imitált, szintetizált hangzásával” –mondta Margit József, aki szerint Muri Enikő dala természetesen jobb.

 

Nos, hallgassátok meg a két dalt, és döntsétek el, hogy szerintetek koppintás e?

Kelly Rowland: Work

{youtube width=”560″ height=”349″}9uZczPvm4jk{/youtube}


Muri Enikő: Késő már
{youtube width=”560″ height=”349″}6p0uku4pyNo{/youtube}

Írta : Csákó Zsuzsanna 2012.02.28.

Mondd el a véleményed

Az Oscar-Gála divatikonjai

Herczeg Zoli és a modell botrány: “Kikérem magamnak!”