X-faktor 2016 – újabb kiesők a 3. élő show után

Hirdetés

X-faktor 3. élő show – Jáger Kinga és Ónodi János kiesett.

A harmadik élő show tematikájának is a műsor egyik mentora adta a témáját, ami nem más, mint a pörgős buli slágerek! A The Biebers Pont most című száma is erről szól, ha hív a város, akkor bizony menni kell a partiba.

A beérkezett szavazatok alapján Jáger Kingának kellett elsőként búcsúznia az X-Faktor színpadától. Fejes Szandra és Ónodi János párbaját követően pedig a mentorok úgy döntöttek, hogy Ónodi Jánosnak ér most véget a verseny.

Hirdetés

Jövő hét szombaton 20 órától tehát már 6 döntőssel folytatódik tovább az X-Faktor, amelyben idén minden eddiginél nagyobb a tét.

Egy luxusutazás mellett ugyanis összesen 27 millió forintnyi nyereménnyel jutalmazzák majd az év legjobb hangját. Az egy éven át havi 1 millió forintos készpénznyeremény mellett a győztes további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat.

Bővebb ITT a 3. élő showról

Mondd el a véleményed

Jön a Sztárban sztár +1 kicsi – versenyzők, érdekességek itt

Felfelé ívelő magyar sikersztori