You don’t see me címmel új klippel jelentkezett nemrégiben a 2016-ban a magyar fővárosban megalakult, kaliforniai punk/pop-rock zene által inspirált magyar kvartett, a The Other Left.
Hol forgattátok a klippet?
A storyline miatt a klippet több helyszínen forgattuk: a nyitójelenet egy barátunk pesti lakásában, a kinti jelenetek a Normafánál, és a Hármashatár-hegyen. Különböző napokon zajlott a forgatás, így néha azért csúszott a felvétel, mert aznap esős idő volt. Minden apró részletre figyeltünk, sőt az összes emlék jelenetért 120 km-t utaztunk, hogy meg tudjuk csinálni őket.
Milyen volt a forgatás?
Az előző klippünknél, az ‘I’m an Artist‘-nál egy sokkal minőségibb produkciót szerettünk volna elkészíteni. Az egy bemutatkozó anyag volt, egy nap alatt ledaráltuk az egészet egy lepukkant gyártelepen. Érkeztek bátorító kommentek akkor, hogy ígéretes az amit csinálunk, de érdemes lenne emelni a színvonalat. Ezt a tanácsot megfogadva, a ‘You Don’t See Me‘-t komolyabban vettük, a videóklip hosszas tervezés, szervezgetés és munka végeredménye. Bajári Balázs volt a rendező, akivel az ‘I’m an Artist‘-ot is forgattuk, Mindvégig vidámak és lelkesek voltunk. Az adott helyszínekre úgy mentünk oda, hogy tudtuk hogy mit szeretnénk, hogy mi legyen pontosan a háttér, a mozdulatok, az érzelmek, a technikai kivitelezések. Egy szóval élveztük minden percét, és jó csapattal is dolgoztunk együtt.
Mi okozta ezt a váltást a zenekar eddigi irányvonalában?
A kaliforniai pop-punk stílus arra volt jó, hogy négyünket egy zenekarrá kovácsoljon. Egymást is jobban megismertük, elkezdtünk merészebb témákhoz nyúlni, otthon egyénileg már jobban kidolgoztunk egy projektet, és nem csak próbatermi jammelésekből áll a repertoárunk. Nem vagyunk teljesen punkok, több stílust is kedvelünk, és egyszerűen késztetést éreztünk arra, hogy igényesebb zenét csináljunk. Le szeretnénk rázni az olyan jelzőket, hogy: ,, ez olyan Green Day-es” vagy ,,tök blink-182 az egész”. Meg szeretnénk találni a saját hangunkat, saját útra lépni, nem akarunk mi lenni a “magyar Green Day” vagy a “magyar Blink-182”.
Miért éppen angolul íródott meg ez a dal, és miért gondoljátok úgy, hogy ez az utolsó angol nyelvű dalotok?
Amióta megírtuk az első magyar nyelvű számainkat (Filmsztár, Ürömóda, Túl vagy a nehezén), elkezdtünk arról beszélgetni, hogy a zenekarnak jobban áll ez az irány, és nem titkoltan szeretnénk bővíteni a magyar piacot is, hogy minél több minőségi magyar szám létrejöjjön. Nehezebb, kritikusabb a nyelv, de végül is magyarul gondolkodunk, és sokkal jobban lehet játszani a szavakkal, mint angolul. A You Don’t See Me ezután az elhatározás után készült el, és nem éreztük, hogy csak azért is át kell írnunk magyarra.
Ti hogy élitek meg ezt a helyzetet, ami kialakult?
Nehezen, az első próbánk a karantén után júliusban volt. Készültünk pár tehetségkutató döntőjére. Szeptemberben volt egy beugró koncertünk az Analog Music Café-ban, majd ráfeküdtünk erre a dalra. Mire feldemóztuk, felvettük, leforgattuk a klipet, addigra november lett, így elég gyorsan véget is ért az év próbák szempontjából. Ketten vidékiek a zenekarban, a kollégiumok bezártak, így haza kényszerültek költözni. Nem könnyű, de ez van, le kell nyelni. Mi is csak reméljük, hogy minél hamarabb vége lesz ennek a vírushelyzetnek, mindenkinek hiányoznak már a barátai, rokonai, a közös programok, mozi, koncertek stb., ez mind nagyon hiányzik nekünk is, de igyekszünk mi is felelősen hozzáállni ehhez a helyzethez. Vigyázzunk egymásra, tényleg ez a legfontosabb most.
Ahogy a Lángoló Gitárok cikke fogalmaz, idézem : “A You Don’t See Me – című dal, ezt már én teszem hozzá – a belső elmélkedésről, útkeresésről, kétségbeesésről, lemondásról, az emberi lét sztoikus állapotáról szól, vagyis a social detoxról. Véleményetek szerint, mit gondotok, hogyan lehet ebben a személyes, fizikai találkozásokat ellehetetlenítő, ezáltal nagyon is elszemélytelenedetté, virtuálissá vált világban social detox-ról beszélni akkor, amikor a vírus ilyenfokú tombolása mellett ez maradt az egyetlen 100%-osan biztonságos kapcsolattartási módszer? Éppen ennek a lehetetlen helyzetnek az apropóján kérdezhetném talán azt is, hogy ti hogy látjátok, mi adja ennek a dalnak az időszerűségét?
Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan lehet social detoxról beszélni a mostani helyzetben, de egy dal, az egy időtálló dolog, amelynek nem minden esetben kell követnie a külvilág történéseit. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a dalt nem a Covid-19 pandémia ihlette, hiszen Gergő tavaly szeptemberben mutatta be az első vázlatot. Alapjáraton mindenkinek van olyan pillanata, amikor semmi kedve, energiája nincs, hogy bárkivel is találkozzon, beszélgessen, csak egyedül akar maradni. Ez a jelenség az online és az offline térre is egyaránt igaz, hiszen annyi inger ér minket, mint korábban generációkat soha, így mindig eljön egy pont, amikor legszívesebben kikapcsolná magát az ember egy pár napra, hétre, hónapra. Jelen szituációban például pont az váltja ki a social detoxot. hogy az internetes kapcsolattartáson kívül nincs más lehetőség az ismerősökkel, családdal, sulival való kapcsolattartásban, ami így szinte bezár minket egy virtuális börtönbe, és ahogy telik-múlik az idő az ember úgy érzi hogy ennek soha nem lesz vége és nem lehet kiszabadulni ebből a fogságból. Csak nézzük ahogy peregnek a percet, arra várunk, hogy mikor látja valaki az üzeneteinket, mikor ír vissza, mikor jön a következő e-mail, hogy történjen valami. Egész nap várjuk a dolgokat, mint egy kutyus, hogy a gazdája mikor jön haza. Ha kapunk egy üzenetet, vagy videochatelünk valakivel, akkor végülis helyettesítjük a baráti találkozókat, sok mindent meg lehet oldani online, de utána csönd, és keserűség marad, hiszen az inger minősége bőven nem ugyanolyan. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a számot nem erőltetjük rá a mostani helyzetre, nem akarunk belemagyarázni semmit, az alapszituáció egy COVID-19 mentes világban játszódik. A dal időszerűségét az előbb említettek alkotják: eleged lehet az ingerekből a mennyiség és a minőség miatt is.
