Megvannak a 2017-es GLAMOUR Women of the Year jelöltjei

Hirdetés

Hazánk legtehetségesebb női a nemek közti egyenlőség jegyében


Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a GLAMOUR Women of the Year díjátadót: a több tucatnyi hírességet felvonultató eseményen az egyik legnépszerűbb női magazin most is a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek munkáját ismeri el. A március 23-án tartandó exkluzív gála a nemek közötti egyenlőség témáját helyezi fókuszba.

A GLAMOUR Women of the Year 2017 jelöltjei között évről évre olyan nőket díjaznak, akikre személyiségük és munkásságuk miatt is példaképként tekinthetünk: az olvasók szavazatai döntenek, hogy ki kapja a legjobb színésznő, a legsikeresebb énekesnő, a legtehetségesebb divat-, illetve kiegészítőtervező díját. Emellett idén már második alkalommal adják át a díjat a legkiemelkedőbb lakberendezőnek és a közösségi média sztárjának is, az év hősnőjét pedig a GLAMOUR szerkesztői választják ki. Az idei gálán különösen nagy hangsúlyt kap a nők helyzete illetve az egyenjogúság témaköre.

Hirdetés

 
A színésznők mezőnyében olyan hírességek szerepelnek, mint Dobó Kata, Trokán Nóra és Döbrösi Laura, de Kovács Patríciára és Kurta Nikére is voksolhatnak az olvasók. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy a jelöltek között lehetek. Ilyenkor érzem, hogy az elmúlt évek kemény munkája meghozta a gyümölcsét, hiszen ez a nézők elismerése is. Különösen örülök annak, hogy az idei téma a nők egyenjogúsága, hiszen mindig tiszteltem azokat, akik kiállnak e célok mellett. A nők felé több az elvárás: helyt kell állni a karrierünkben, anyaként és társként egyaránt. Úgy gondolom, hogy a nőknek szükségük van a támogatásra és meg is érdemlik azt” – fogalmazta meg véleményét Kovács Patrícia.

A legjobb énekesnő címnek is fantasztikus várományosai vannak 2017-ben is: Tóth Gabi, Pásztor Anna, Stahl Barbara, Marge, és Polgár Odett kapta az elismerést, hogy a GLAMOUR olvasói őket nevezték a díjra. „A Women of the Year jelölés számomra kicsit mindig többet jelent, hiszen ez másfajta elismerés, mintha például az egyik albumom kapna díjat. Itt a munkám mellett a személyiségem az, amit figyelemmel követnek az olvasók, ők pedig egy szubjektív, nem szakmai közönség. Ez mindig egy nagyon jó visszacsatolás arra, hogy jól végzem a munkám, és ezt igen megtisztelőnek érzem” – mesélte Odett.  „Minden erőmmel, folyamatosan, a munkám során is azon vagyok, hogy közvetítsem a nők üzenetét. Nagy szükségünk van a női energiákra, hiszen ez az, ami összeragasztja az apró darabkákat a világban” –  tette hozzá az énekesnő.

„Ma már egyszerre lehetünk sikeresek a karrierünkben és a magánéletünkben is, azonban az önmegvalósítás nem mindig volt ilyen egyszerű. Még mindig van hova fejlődnünk ezen a téren; a szexizmus leküzdése, és az egyenlő feltételek a munkaerőpiacon mindannyiunkat érintő, közös célok. Hiszek a női közösségek erejében és úgy gondolom, hogy a Women of the Year kiváló példája az összefogásnak, valamint a legjobb lehetőség azoknak az ideáloknak a bemutatására, akiktől nőtársaim inspirációt nyerhetnek saját sikereik megvalósításához” – nyilatkozta Maróy Krisztina, a GLAMOUR főszerkesztője.

Szavazz te is kedvenceidre a http://woty.glamouronline.hu/ oldalon!



  A GLAMOUR WOTY 2017 kategóriái és jelöltjei:


Divattervező
Áron Eszter ÁERON

Tálosi Lívia Csukovics Brigitta CUKOVY

Daubner Anna ANNADAUBNER

László Bea BEANGO

Zsigmond Dóra ZSIGMOND DORA menswear
 
Színésznő
Dobó Kata
Döbrösi Laura
Kovács Patrícia
Kurta Niké
Trokán Nóra


Énekesnő
Marge Batta Zsuzsanna
Pásztor Anna
Polgár Odett

Stahl Barbara
Tóth Gabi
 
Kiegészítőtervező
Molnár Nini NINI MOLNAR BAGS
Nagy Sarolta NASHA
Oláh Anna ANNA AMÉLIE

Szilágyi Andrea NES
Visy Dóri DORIVISY
 
Közösségi média sztárja
Dragos Karin

Follow Anna
Nagy Vivien Fifty Pairs of Shoes
Rubint Rella

Viszkok Fruzsina


Lakberendező
Hadnagy Tímea

Lang Viktória
Neszményi Lilla

Nikoletti Petra
Zai Viktória
 

Mondd el a véleményed

Új klippet kapott a Vadvágány Kocsmai verekedése

Pitonnal pózolt a várandós Horváth Éva